Boldog Batthyány-Strattmann László ösztöndíjpályázat

2011-08-30 19:50:58


Kattintson a képere ! PÁLYÁZATI KIÍRÁS

Körmend Város Önkormányzata ezennel kiírja a

Boldog Batthyány-Strattmann László ösztöndíjpályázatot

FELSÕOKTATÁSI HALLGATÓK SZÁMÁRA


Pályázati feltételek:


A pályázatra azok a Körmend város területén állandó lakóhellyel rendelkezõ felsõfokú (egyetemi, fõiskolai) tanulmányokat folytató hallgatók jelentkezhetnek, akik megfelelnek a következõ együttes feltételeknek:

1. a felsõoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvényben meghatározott képzési idõn belül állami felsõoktatási intézményben, illetve az Oktatási és Kulturális Minisztérium valamint az intézmények közötti megállapodás alapján nem állami felsõoktatási intézményben folyó nappali tagozatos, államilag finanszírozott elsõ alapképzésben vesznek részt,

2. anyagi, személyi, családi, egyéb körülményeik folytán az ösztöndíjra szociálisan rászorulnak,

3. a pályázat benyújtását megelõzõ tanulmányi félévben, azaz a 2010/2011-es tanév második félévében tanulmányi átlaguk 4,5 vagy ezen átlag feletti volt.

A pályázó kérheti, hogy pályázata kizárólag tanulmányi eredményei alapján kerüljön elbírálásra.
A pályázónak azonban ebben az esetben is meg kell felelnie a fent 1. és 3. pont alatt megjelölt feltételeknek azzal a kiegészítéssel, hogy tanulmányi eredményének a pályázat benyújtását megelõzõ két félévben kell 4,5, vagy ezen átlag felettinek lennie.

Pályázatok benyújtása:

A pályázók pályázatukat a Polgármesteri Hivatalban (Körmendi Földhivatal, Körmend, Szabadság tér 4.) a Portán, vagy Farkas Tiborné oktatási referensnél beszerezhetõ, illetve a http://www.kormend.hu/ honlapon hozzáférhetõ pályázati ûrlapon kötelesek benyújtani. A pályázatok kötelezõ mellékleteinek felsorolását a pályázati ûrlap tartalmazza.

A pályázatokat írásban, a pályázó által aláírva egy példányban kell benyújtani személyesen Farkas Tiborné oktatási referensnél, vagy postai úton Körmend város jegyzõjéhez címezve.

A pályázat benyújtási, illetve postára adási határideje:

2011. szeptember 30.

A határidõn túl benyújtott, illetve hiányos pályázatokat az elbírálásból kizártnak kell tekinteni.

Az ösztöndíj idõtartama: 5 hónap, azaz egy tanulmányi félév.

Az ösztöndíj folyósítása: Az ösztöndíj folyósítása két ütemben történik, az elsõ 3 hónapra esedékes ösztöndíj kiutalására novemberben, a fennmaradó 2 hónapra esedékes ösztöndíj kiutalására decemberben kerül sor.
Az ösztöndíj csak azokban a hónapokban kerül folyósításra, amelyekben a pályázó beiratkozott, államilag finanszírozott hallgatója a felsõoktatási intézménynek.

Az ösztöndíj összege: havi 25.000 Ft.

Pályázatok elbírálása: a pályázatokat Körmend Város Önkormányzata Képviselõ-testületének Társadalmi Ügyek Bizottsága bírálja el.

A pályázó a bizottságok döntése ellen a Képviselõ-testülethez fellebbezhet.
Egy tanulmányi félévben legfeljebb négy fõ részesülhet ösztöndíj támogatásban úgy, hogy közülük kizárólag tanulmányi eredményei alapján legfeljebb egy fõ részére állapítható meg ösztöndíj támogatás.

A pályázat eredménye nyilvános, a pályázó pályázata benyújtásával hozzájárul a pályázat eredményének, illetve a pályázáskor rendelkezésre bocsátott személyes adatainak az azonosítás célja érdekében szükséges mértékben történõ nyilvánosságra hozatalához.
A támogatásban részesített ösztöndíjasok nevei az elbírálást követõen a város hivatalos honlapján, a Városi Televízió Képújságjában, illetve a város hivatalos újságjában, a Körmendi Híradó címû folyóiratban nyilvánosságra kerülnek.

A támogatás visszavonható, ha a támogatásban részesített az Önkormányzat illetékességi területérõl elköltözik.

Az a pályázó, aki pályázatában valótlan tényt állított, illetve hamis adatot, igazolást szolgáltatott, köteles a részére folyósított ösztöndíjat azonnali hatállyal visszafizetni. Az ilyen pályázót a további pályázati eljárásokból kizártnak kell tekinteni.

A pályázati felhívás Körmend Város Önkormányzata Képviselõ-testületének többször módosított 22/2003. (VI.1.) számú önkormányzati rendeletének megfelelõen kerül kiírásra.


Körmend, 2011. augusztus 29.



Dr. Szabó Barna sk.
a Társadalmi Ügyek Bizottsága elnöke


Letölthetõ dokumentumok:

Pályázati ürlap
Szociális rászorultság nyilatkozata