Ülésezett Körmend Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

2007-04-13 18:11:31


Tájékoztató Körmend Város Önkormányzatának 2007. március 29-ei ülésérõl.

Pályázatok

Önkormányzati beruházások támogatása

Az önkormányzat fejlesztési céljainak megvalósítása érdekében pályázatot nyújt be a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácshoz az önkormányzatok fejlesztési feladatainak támogatására kiírt pályázatra. A korábbi évektõl eltérõen nincsenek célterületek megjelölve, gyakorlatilag bármilyen helyi önkormányzatok feladatkörébe tartozó, önkormányzati tulajdonra vonatkozó fejlesztésre lehet pályázni. A Városfejlesztési és Turisztikai Bizottság is megtárgyalta a fejlesztési javaslatokat, s a képviselõ-testület egységesen támogatta a bizottság által is elfogadott javaslatokat. Ezek között a szennyvízhálózat bõvítése, az iparterület közmûvesítése, az intézményi hõellátó rendszerek energiatakarékos korszerûsítése, lakótelkek kialakításának elõ-közmûvesítése a Hunyadi utcában, Batthyányné Coreth Mária Óvoda magastetõ építésének II. üteme, az Alsóberki Klubház bõvítése, valamint 4 szociális bérlakás építése szerepel. Egységes volt a döntés a tekintetben is, hogy ez a fontossági sorrend a megvalósítandó fejlesztések között. Bár a testületi ülésen egyéb javaslat is elhangzott ( pl. kerékpárút kiépítése ), ez azonban a pályázat beadási határideje miatt ( április 16.) nem kerülhetett be, hiszen csak a megfelelõen elõkészített projektek alkalmasak erre - tájékoztatta Czafit Csaba a Városfejlesztési és Építéshatósági Iroda vezetõje a képviselõket - de természetesen az Iroda nyitott a javaslatokra. Bebes István pedig azzal egészítette ki, hogy a Tanács Regionális Operatív Programjának ( ROP) keretében számos pályázati kiírásra fog sor kerülni a jövõben, s megfelelõ elõkészítés után ezekbe illeszthetõk lesznek további javasolt fejlesztések. Az igényelhetõ támogatás 60 %, maximális összege 20 millió Ft pályázatonként. A döntéseket legkésõbb augusztus 31-ig kell meghozni a Tanácsnak

Útburkolatok felújítása

Az önkormányzat társadalmi gazdasági programjának része az úthálózat folyamatos felújítása, így szinte magától értetõdõ, hogy indulni kíván a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács pályázatán, melyet a települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak felújítására írtak ki. Az elnyerhetõ támogatás mértéke a felújítás teljes összegének 50 %-a, maximális összege pályázatonként 8 millió Ft. Az Önkormányzat által elfogadott útfelújítási ütemterv, illetve az utak állapota alapján négy pályázatot nyújt be a város a Nefelejcs, a Bem József, a Petõfi Sándor, és az Ifjúság utcák felújítására. Ha valamennyi pályázat sikerrel jár, akkor az elvégzendõ felújítások költsége összesen 30,5 millió forint körül alakul, ebbõl több mint 15 millió lenne a pályázati forrásból finanszírozva, a szükséges önrészt pedig a képviselõtestület a város 2007-es költségvetésében megtervezte. A képviselõ-testület tagjai egységesen támogatták a pályázat benyújtását. A pályázatokat legkésõbb május 31-ig bírálja el a Regionális fejlesztési Tanács, ezt követõen kezdõdhetnének a kivitelezési munkálatok.

Civil szervezetek támogatása

Komoly fejtörést okozott a civil szervezetek számára meghirdetett pályázatok elbírálása mind a kultúra, mind pedig a sport területén a tárgyban javaslatot készítõ Oktatási Kulturális és Sport Bizottság számára.
A kultúra területén 34 pályázatot bírált el a bizottság, a kérelem 19.072.800 Ft-ra rúgott, míg a rendelkezésre álló keret csupán 5 millió 800 ezer Ft. A kiemelt egyesületek ( Béri Balogh Ádám Néptánc Együttes, KASZT, Városi Vegyeskar, Városi Fúvószenekar Egyesület, Csaba József Honismereti Egyesület, Szent György Közösségfejlesztõ Egyesület ) 3 millió 65 ezer Ft-tal részesedtek ebbõl.
A sport területén még nagyobb volt az érdeklõdés, 47 pályázatra igényeltek 27 millió 267 ezer Ft-ot. A rendelkezésre álló 6 millió 600 ezer Ft-os alapból 3 millió 700 ezer Ft jutott a kiemelt egyesületeknek (Körmendi Football Club, Körmendi DMTE nõi kézilabda csapata, valamint a Dinamica Kick Boksz SE ).

Az Egészségügyi és Népjóléti Bizottság által elbírált szociális és karitatív tevékenység támogatását szolgáló pályázati alap összege 1,4 millió Ft volt, az igények itt is meghaladták a lehetõségeket, a bizottsághoz 2 millió 645 ezer Ft összegre érkezett kérelem.
Mindhárom pályázat részletes tartalma megtalálható a http://www.kormend.hu/ weblapon.

Sporttámogatások pdf
Kulturális és Szociális támogatások pdf



Közlekedési támogatás

A korábbi éveknek megfelelõen a helyi közlekedés mûködési költségeinek csökkentésére ebben az évben is pályázatot lehet benyújtani. Az Önkormányzat idén is él ezzel a lehetõséggel, amelyhez szükséges a képviselõ-testület nyilatkozata arról, hogy a helyi közlekedést egész évben fenntartja, illetve az ezzel kapcsolatos kiadásokat költségvetésében megtervezte. Az önkormányzatnak 2010-ig szerzõdése van a Vasi Volán Zrt.-vel a szolgáltatás ellátásáról, így csupán technikai jellegû kérdés volt a pályázathoz szükséges határozat meghozatala.


Zárszámadás, könyvvizsgálói jelentés

A képviselõ-testület elfogadta a 2006-os év gazdálkodásáról szóló beszámolóját, zárszámadását, meghallgatta, és szintén elfogadta a könyvvizsgálói jelentést az önkormányzat 2006. évi gazdálkodásáról. A bevételi oldalt 3.137.816 ezer, a kiadási oldalt 3.064.994 ezer Ft összeggel hagyták jóvá. A 2006-os költségvetés tervezésekor mûködés és felhalmozási oldalon is hiánnyal számolt, melyet hitelfelvételbõl kívántak finanszírozni. A könyvvizsgáló szóbeli elõterjesztésében is kitért arra, hogy a tervezett mértékû hitelek felvételére nem került sor. Év közben 4 alkalommal lett módosítva a költségvetési rendelet, központi pénzeszközök bevételeinek módosulása, tartalékok felhasználása, és egyéb módosítások okán.
A mûködési bevételek oldalán az intézményi bevételek csekély mértékben maradtak el a tervezettõl, míg az iparûzési adó terén a tervezetthez képest plusz bevételek keletkeztek ( az eredeti tervhez képest 10, a módosítotthoz képest mintegy 36,5 millió Ft), összesen 485 millió 045 ezer Ft.
Átengedett központi adók: Az SZJA átengedésbõl származó bevétel több mint 9 millióval kevesebb lett a tervezettnél, összege 163 millió 277 ezer Ft volt. A gépjármûadó mértéke a tervezettek szerint alakult 64 millió 757 ezer Ft volt 2006-ban.
Normatív állami hozzájárulásként (amit az Önkormányzatok különbözõ mutatók alapján kapnak a központi költségvetésbõl) 2006-ben 685.930 e Ft. bevétele keletkezett a városnak. A Tûzoltósághoz kapcsolódó normatív bevétel 322.845 e Ft., míg a közoktatási és szociális feladatokhoz kapcsolódó normatív bevétel 37.793 e Ft.
A mûködési hiány összege messze elmaradt a tervezetthez képest (280 mFt), 115,7 millió Ft volt.
A mûködési kiadások oldalán a legnagyobb kiadást a személyi juttatások képezik továbbra is, erre 2006-ben az Önkormányzat 1.208.369 e Ft-ot és járulékait ( 371.815 eFt) költött. A dologi kiadások között az élelmezési és a közüzemi költségeket lehet nagyobb kiadásként megemlíteni. A gázenergia árának további emelése az önkormányzati intézmények dologi kiadásait is jelentõsen növelte. Dologi kiadásokra 684.072 eFt-ot fordított 2006-ban az önkormányzat.
A felhalmozási bevételek elmaradtak a tervezettõl, összesen 709.918 eFt, melybõl kiemelkedik a munkahelyteremtés céljára szolgáló iparterület kialakításához szükséges földingatlan értékesítése ( 125 mFt ), jelentõs tétel volt még a város határában tervezett szabadidõközpont létesítéséhez biztosított terület értékesítés ( 40 mFt). Értékesítésre került a Korona vendéglõ, Hunyadi úti lakótelkek. Az eladott önkormányzati bérlakásokból törlesztésébõl 20,1 mFt folyt be, osztalék formájában 1,6 mFt-hoz jutott az önkormányzat. A korábban az elsõ lakáshoz jutók támogatására biztosított kölcsönökbõl 12,5 mFt került visszafizetésre. A felhalmozásra átvett pénzeszközök terén ( központi forrásból 29.559 eFt, lakosságtól, vállalkozásoktól 44.402 eFt ), jelentõs tételeket képezett a pályázatokon elnyert támogatások ( Somogyi B. Ált. Isk. tornatermének felújítása Bozsik program keretében 13 mFt, 12,2 mFt EIB támogatás szintén ehhez kapcsolódóan, vízi túra táborhelyhez 6,1 mFt, panelprogramhoz 12,2 mFt. A szennyvízhálózat jelentõs bõvítése kapcsán a lakossági hozzájárulás mértéke 16,5 mFt volt, míg a részvények értékesítésébõl 138,2 mFt bevétel származott. A felhalmozási hiány a tervezettnek közel fele lett ( 285,3 mFt helyett 155,1 mFt ), melybõl az ipari út építéséhez 60 mFt, a Hunyadi úti lakótelkek kialakításához 9,7 mFt, s további 85,5 mFt került felhasználásra a szennyvízhálózat bõvítéséhez, és az óvoda felújításához.
A felhalmozási kiadások szintén elmaradtak a tervezettõl ( 1.009 mFt helyett 670 mFt ), melynek egy része az elõzõ évi munkák áthúzódásából származik. Beruházásokra 416,8 mFt-ot, felújításokra 163,2 mFt-ot fordított a város. A felhalmozásra átadott pénzeszközök mértéke 17,5 mFt volt, hiteltörlesztésre 53,3 mFt volt, KAC törlesztés 11,6 mFt volt.
Az önkormányzat vagyonában 120.000 eFt növekedés volt, jelentõs volt a fejlesztésekhez kötõdõ tárgyi eszköz állomány növekménye is ( 200 millió Ft ).
Dr. Horváth Ferenc könyvvizsgáló beszámolója szerint a Körmend Város Önkormányzatának 2006. évi gazdálkodásáról szóló beszámolója az önkormányzat 2006. évi vagyoni, pénzügyi, és jövedelmi helyzetrõl valós és megbízható képet ad.

Új szociális rendelet

A szociális igazgatásról és egyes szociális ellátási formák szabályairól új rendeletet alkotott. A rendelet száma: 12/2007. (III.30.), amelynek hatálybalépése 2007. április 1.
Az új rendelet megalkotását elsõsorban jogszabály szerkesztési szempontok tették szükségessé, hiszen a 10/1996. (III.26.) számú helyi rendeletet már 23 alkalommal kellett módosítani.
A rendelet módosítás másik indoka pedig a szociális törvény 2007. január 1-e utáni változásainak átvezetése és lekövetése volt.
Ezek a következõk:
aktív korú rendszeres szociális segélyezési rendszer változott,
egyes pénzbeli ellátások esetében hatáskör változás történt,
a személyes gondoskodást nyújtó alapszolgáltatásokért és szakellátásokért fizetendõ térítési díjak meghatározása.
A korábbi helyi rendelet is még hatályban marad, mivel a folyamatban lévõ ügyekben annak szabályai szerint kell még eljárni.

Szabadság téri tervek

A városközpont felújításának tervpályázatán a Sólyom Miklós pályamûve nyerte el az elsõ helyezést, pályázati és egyéb források bevonása melletti megvalósítása mellett foglalt állást a Városfejlesztési és Turisztikai Bizottság is. A terv egyik fõ erénye, hogy ütemezhetõ, több lépcsõben megvalósítható, ami lényeges szempont az anyagi háttér biztosítása szempontjából. Az engedélyezési tervnek május 30-ig kellene elkészülni, ami lehetõvé tenné az EU-s pályázatokon való indulást (Regionális Operatív Program kiírásai ). A kiviteli terv is két ütemben készülne el, elõször a tér nyugati részére ( a Batthyány-Strattmann L. u. Ny-i széléig ), majd pedig a fennmaradó terület a mélygarázzsal.
A tervezés ugyancsak megbontható, így elsõ lépcsõben az I. ütem engedélyezési terve május 30-ig, majd az I. ütem kiviteli tervei, és a második ütem engedélyezési tervei 2008. május 30-ig, végül pedig a II. ütem kiviteli tervei.
A ROP keretében az év közepén kiírandó városrehabilitációs pályázathoz 10%-os önrészt kell biztosítani, s a költségek között elszámolhatók az elõkészítés ( pl. tervezés ) költségei is. A tervezés teljes költsége 22,8 millió Ft, a benyújtáshoz szükséges elsõ ütemé ebbõl 4,8 millió. Az idei költségvetésben megtervezésre került az elsõ ütem tervezési költsége, így a pályázaton való indulásnak nem lesz akadálya. A további tervek elkészítésére azonban csak a pályázat sikeressége esetén a késõbbiekben fog kötelezettséget vállalni a képviselõ-testület. Képviselõi kifogás hangzott el, hogy a város túl sok pénzt költ tervezésre, s azt is, hogy a tervben szereplõ mélygarázs szükségtelenné válik a 8-as elkerülõ elkészülte után, hisz kétsávossá szûkíthetõ lesz a pl. Rákóczi út, és így lesz elegendõ parkolóhely. Bebes István polgármester válaszában felhívta a figyelmet arra, hogy pályázati pénzek elnyeréséhez nélkülözhetetlen a tervek elkészítése, e nélkül az indulás is lehetetlen, ráadásul a tervkészítés költségei érvényesíthetõk lesznek sikeres pályázat esetén a költségek elszámolásakor. A város turizmushoz kötõdõ tervei alapján - melynek kiemelt központja a Batthyány kastély, és egységben kezeli a városközponttal - szükséges a közelben levõ parkolóhely biztosítása. Ugyanakkor a tervek ütemek szerinti elkészítése biztosítja, hogy a késõbbiekben is megvizsgálják annak esetleges finomítását.
A képviselõ-testület 2 tartózkodás mellett a tervpályázaton nyertes Sólyom és Társa Kft. pályamûvének megvalósítása mellett döntött, s határozott arról, hogy megrendeli a cégtõl az engedélyezési tervek elkészítését. Sikeres pályázat esetén a kiviteli tervezést is megrendelik a tervezõktõl.

Majális ismét a Szabadság téren.

A Várkert védelme érdekében idén ismét a Szabadság téren lesz a majális. Az Oktatási Kulturális és Sport Bizottság a piac és környékét javasolta helyszínként, megemlítve azt, hogy május elseje keddi nap lesz, elõtte piacnap van, így nincs elegendõ idõ az érkezõ vásározóknak az elõkészületekre. Ezt tekintetbe véve a Városfejlesztési és Turisztikai Bizottság ismét a Szabadság tér és környékét javasolta, azzal a kikötéssel, hogy a Várudvarba csak meghatározott ( elsõsorban kulturális jellegû ) programokat engednek be. A képviselõk többsége utóbbi javaslatot támogatta.


Hõellátó rendszerek korszerûsítése

Az intézmények energiahatékonysági vizsgálatai szerint elavultak azok a berendezések, amelyek a hõellátást és a használati melegvizet biztosítják, hatásfokuk 60-65 %-os. Korszerûsítésük 30-35 %-os energia megtakarítást eredményezne, ugyanakkor lehetõvé tenné az üzemeltetés távfelügyelettel történõ ellátását is.
Megvalósítására a város költségvetését legkevésbé megterhelõ pénzügyi konstrukciót választották a képviselõk. Ez pályázati források bevonásával, és harmadikfeles, azaz külsõ beruházó bevonásával teremtené meg a szükséges forrásokat (amit a késõbbiekben a megtakarításokból törleszt vissza a város). Ez közbeszerzési eljárás lefolytatását teszi szükségessé, aminek elõkészítésére és lefolytatására a Közbeszerzési Bizottságot hatalmazta fel a testület, melynek eredményességérõl az ajánlatok függvényében a képviselõ-testület fog dönteni.
A korszerûsítésben érintett intézmények: A Hunyadi Úti, a Kölcsey Utcai, az Olcsai Általános Iskolák, a Batthyányné C. M. és a Mátyás király utcai óvodák, az Öregek Napközi Otthona és a bölcsõde. A Gimnázium és a Szakközépiskolát szintén szeretnék bevonni amennyiben lehetõség van rá, de ebben a fenntartó Megyei Önkormányzattal kell elõször egyeztetni.


Megállapodás a kistérséggel

Körmend város és a Körmend és Kistérsége Többcélú Kistérségi Társulás között 2006 januárjában kötött, a szociális, pedagógiai szakszolgálati és könyvtári feladatok ellátásának finanszírozásáról szóló megállapodást módosította a képviselõ-testület. A szociális feladatokat továbbra is a Szociális Szolgáltató és Információs Központ, a pedagógiai szakszolgálatot a Dr. Batthyányné Coreth Mária Óvoda intézményegysége, a mozgókönyvtári feladatokat pedig a Faludi Ferenc Könyvtár látja el. A módosítást a feladatok finanszírozásának változása okán kellet módosítani a megállapodás mellékletének szövegében.

Szennyvízberuházás elõkészítése

A József Attila utcában történõ csatornahálózat kiépítése érdekében szükséges egy szennyvízátemelõ megépítése. Ehhez, illetve a József Attila u. valamint a IV. Béla u. szabályozási tervben szereplõ szélesítéséhez vásárol ingatlanterületet az önkormányzat. A szükséges 355 m2 egy részéhez területcserével ( 140 m2 ), míg fennmaradó részéhez vásárlással juthat hozzá a város. A képviselõk egységesen támogatták az errõl szóló határozati javaslatot.

Pályázati kiírás

Körmend Város Önkormányzata pályázatot ír ki köztemetõinek vállalkozás keretében történõ gondozására. A pályázó feladata a Körmend Város Önkormányzata közigazgatási területén elhelyezkedõ köztemetõk fenntartása és üzemeltetése a vállalkozási szerzõdésben leírtak szerint, Körmend Város Önkormányzata Képviselõ-testületének 26/2000. (XII.21.) önkormányzati rendeletében meghatározott követelményeket is figyelembe véve.
Az érintett területek: Központi temetõ (2,97 ha), Izraelita temetõ (0,7 ha), Alsóberki temetõ (0,5 ha), Felsõberki temetõ (0,4 ha), Horvátnádalja temetõ (0,6 ha).

Körmend Város Önkormányzata 5 évre (2007. július 1. - 2012. június 30-a közötti idõszakra) kíván szerzõdést kötni a nyertes pályázóval.

A kiíró önkormányzat a benyújtott pályázatokat összességükben értékeli, azok elbírálásakor különösen az alábbi szempontot veszi figyelembe: a pályázó referenciamunkái, valamint a referenciamunkák ellenõrzése kapcsán megállapítottak, a teljesítéshez rendelkezésre álló személyi és tárgyi feltételek, a vállalkozási díjra tett megajánlás és a vállalkozási díjról kiállított számla kifizetésének határideje. A vállalkozási díjra tett megajánlást havi egységárban (bruttó módon Ft-ban megadva), a kiállított számla kifizetésének határidejét pedig naptári napokban kell meghatároznia a pályázónak.

A pályázatokat 3 példányban, megbonthatatlan kötésben, legkésõbb 2007. május 11-ig lehet benyújtani: Körmend Város Polgármesteri Hivatalához (9900, Körmend Szabadság tér 7.) Dr. Stepics Anita jegyzõhöz részére címezve.
A pályázatokat Körmend Város Önkormányzata Képviselõ-testülete 2007. májusi ülésén bírálja el. A pályázati kiírás teljes szövege megjelent már korábban a http://www.kormend.hu/ honlapon.



Ingatlanértékesítés

A költségvetési rendeletben meghatározottak szerint a fejlesztési kiadások fedezetéül a pályázati források, adóbevételek mellett bizonyos mértékû ingatlanértékesítés szolgál. A Körmendi Vagyongazdálkodási Kft. felmérte azoknak a városi ingatlanoknak a körét, amelyek értékesítésre kerülhetnek a képviselõ-testület döntése alapján. Ezek között szerepelnek lakások, üzlethelyiségek és garázsok is. A javasolt ingatlanok körébõl a képviselõ-testület kiemelte azokat az ingatlanokat, amelyek éppen a tervezett fejlesztések miatt a késõbbiek során felértékelõdhetnek.

Vizi túra táborhely hasznosítása

Név szerinti szavazás után dõlt el, hogy a képviselõ-testület a Rába-parti Fórum Egyesület számára biztosítja a lehetõséget a létesítmény mûködtetésére. Korábban két esetben sem sikerült érdemi döntést hozni a kérdésben, ami azonban több szempontból is sürgetõ volt. Egyrészt a táborhely kiépítéséhez pályázati forrást is nyert el a város, melynek kapcsán vállalta funkció szerinti mûködtetését, ellenkezõ esetben visszafizetési kötelezettség terhelné a várost. Másik oka pedig, hogy hamarosan kezdõdik a túraszezon, és már szervezni kellene a programokat.
A képviselõ-testület a Városfejlesztési és Turisztikai Bizottságot kérte fel, hogy ismételten vizsgálja meg a mûködtetés lehetõségeit. A bizottság számításokat végzett, melynek eredménye szerint az önkormányzat által történõ mûködtetés nem lenne célravezetõ. Civil szervezet estén nagyobb eséllyel lehetne további pályázatokat nyerni, amik a táborhely valódi csónakkikötõvé fejlesztését eredményezhetné. Az önkormányzat ciklusprogramjában is szerepel a vízi turizmus fejlesztésének elõremozdítása, melyben szintén kezdeményezõ és katalizátor szerepet jelölt ki magának.
Ez volt a célja a táborhely mûködtetésére kiírt pályázatnak is, melyre egyetlen jelentkezõ volt. Bár mindkétszer jelentõs többségben voltak a támogatók az ellenzõkhöz képest, a tartózkodó szavazatok miatt nem volt meg a szükséges támogatás ahhoz, hogy a Rába-parti Fórum Egyesülettel kössön megállapodást az önkormányzat. Az egyesület szakmailag alkalmas a feladatra, s ez évben több "vizes" rendezvény szervezését is végzik. A testületi döntés értelmében 1+ 4 évre szóló szerzõdést kötnek, melyben szerepelnek az önkormányzat által fontosnak ítélt, a biztonságos mûködtetést garantáló feltételek.


Közterület átnevezése

Dr. Gyürki László pápai prelátus, kanonok - Seregély István egri érsek úrral egyetértésben - kezdeményezte, hogy Körmenden Szent Erzsébetrõl utcát vagy teret nevezzen el a város. Szent Erzsébet a legismertebb magyar szent a világon, nevét viselik templomok, karitatív intézmények, kórházak. Körmenden a IV. Béla által hívott telepesek Szent Erzsébet tiszteletére szentelték templomukat. A késõ gótikus szentélyû, barokk mûemléki átépítésû plébániatemplom ma is a város nevezetességei közé tartozik. Szent Erzsébet születésének idei 800. évfordulójáról az MNB pénzérme, a Posta emlékbélyeg kiadásával emlékezik meg. A Körmendi Egyházközség ereklye elhelyezésével, konferenciával és kiállítással teszi emlékezetessé a jubileumi évet.
A képviselõ-testület egyhangú döntése értelmében a Petõfi teret, ahol a Szent Erzsébet Plébániatemplom és a volt Katolikus Iskola áll Szent Erzsébet térre nevezi át. A június 10-ére kiírt helyi idõközi választás ( Körmend 1. vk.), és a várható népszavazás miatt azonban figyelembe kellett venni a választási eljárási törvény rendelkezéseit, mely szerint " a választás kitûzésétõl a szavazás napjáig nem lehet település elnevezését, ? utcanevet, házszámot és helyrajzi számot megváltoztatni". Ezért a közterület átnevezésének határidejére a várható népszavazás befejezését követõ idõben határozták meg a képviselõk.

Állásfoglalás a hulladékégetõ ellen

A képviselõ-testület határozatot fogadott el, melyben tiltakozik a BEGAS AG Szentgotthárd közvetlen közelében tervezett hulladékégetõ megépítése ellen. Az uralkodó szélirány miatt elsõsorban a magyar, de a szlovén és osztrák állampolgárságú emberek egészségét is veszélyezteti az évi 200 ezer tonna kapacitású égetõmû által kibocsátandó égéstermék. A képviselõk felkérték a polgármestert, hogy minden lehetséges fórumon képviselje a magyar érdekeket, és tiltakozást fejezze ki az égetõmû ellen. Az önkormányzat kezdeményezi, hogy ez ügyben felveszi a kapcsolatot az osztrák testvérvárosaival, s szolidaritásukat kéri. Ugyancsak felkéri a Batthyány család tagjait, hogy képviseljék az osztrák hatóságok elõtt érdekeinket, s járjanak közben annak érdekében, hogy ne a heiligenkreuzi ipari parkban épüljön meg a hulladékégetõ. Nyilvánvalóan Körmendet sem kerülnék el hatásai, ezért a lakosság folyamatosan tájékoztatását is fontosnak tartják a képviselõk, melyre felkérik a körmendi média szereplõit. Körmend Város Önkormányzata megismerte, és egyetért a Szentgotthárd és Szombathely városok között e témában megfogalmazott szolidaritási nyilatkozattal, s támogatja, hogy ennek megfelelõen környezetünk és egészségünk védelmének érdekében minél szélesebb körben valósuljon meg összefogás az érdemi lépések ügyében.

Számos további témával foglalkozott a képviselõ-testület, Alapító Okiratok módosításával, bírósági ülnökök megválasztásával, Boldog Batthyány-Strattmann László Ösztöndíj-pályázat elbírálásáról szóló tájékoztatóval, játszótér létesítéshez való hozzájárulás kérelmével, földterületekhez kapcsolódó kérelmek elbírálásával, stb.