A körmendi Vadászlak és természeti környezetének megújítása

  nyomtatási kép

„A körmendi Vadászlak és természeti környezetének megújítása” című projekt sajtónyilvános nyitórendezvénye a mai nap folyamán sikeresen lezajlott.
Projektazonosító: HU07-0167-A2-2013

Körmend Város és térsége turisztikai vonzerejét alapvetően meghatározza a Batthyány kastély-együttes, a hozzá kapcsolódó közel 40 hektáros kerttel, melyet így komplexitásában országosan is a legjelentősebb műemlékeink közé sorolhatunk.

Az Önkormányzat az elmúlt években eredményes lépéseket tett és tesz a műemlék-épületegyüttes és a hozzá tartozó park közösségi, turisztikai, ismeretterjesztő funkciókat betöltő tereinek felújítására, a kert újraélesztésére, tematikus kiállítások fejlesztésére.

Körmend Város Önkormányzata 2014. áprilisi döntésével megerősítette azt a szándékát, miszerint a város központjában található Batthyány kastély-együttes és a hozzá tartozó park természeti értékeit és az épített örökség elemeit mai állapotában megőrzi, vagy eredeti formájában megpróbálja helyreállítani. A Batthyányak szellemi örökségét is továbbgondozva a kastély-együttest elsősorban kulturális, ismeretterjesztő célokra kívánja használni, a lakosság és az idelátogató vendégek szolgálatába állítani.

Ezeknek a céloknak újabb jelentős állomása az EGT Finanszírozási Alap projekt-támogatásával megújuló Vadászlak és annak közvetlen természeti környezetének ökológiai rekonstrukciója. A Batthyány Kastélyparkban található 1884-es építésű Vadászlak a rekonstrukció után kulturális térként és természettudományi ismereteket is közvetítő állandó, valamint időszaki kiállítások helyszínéül szolgál.

A felújítás során közel 350 nm-en történik rekonstrukciós munka, illetve az új funkciókat korszerűen szolgáló átalakítások. A műemléképület külső homlokzata is megújul, megtörténik a tetőcsere, a nyílászárók cseréjére, teljesen új gépészet kerül az épületbe, illetve az akadálymentesítés is megvalósul. A funkcionális terek kialakításánál fő szempont a Batthyány örökség természetvédelmi ágának megismertetése, hiszen a közel 40 hektáros kastélypark kutatása és kerttörténeti bemutatása még nem történt meg.

A projekt végrehajtását az építési munkálatok mellett a kulturális térnek megfelelő tartalomfejlesztés, ezen belül eszközbeszerzés, és igénybevett szolgáltatások támogatják. A tervezett összköltség bruttó 155.315.789 Ft, melyből 5%-nyi saját forrást az Önkormányzat saját költségvetése terhére biztosít.

A rendezvényen Magyarország Kormánya nevében ünnepi beszédet mondott és méltatta a Vadászlak felújítását Dr. Puskás Imre, a Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért felelős helyettes államtitkára, köszöntőt mondott Dr. Virág Zsolt a Nemzeti Kastélyprogram és a Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos, és bemutatta a beruházás városfejlesztési jelentőségét Bebes Istvánt, Körmend Város polgármestere.