Ülésezett az önkormányzat

  nyomtatási kép
Tájékoztató Körmend Város Önkormányzata
Képviselõ-testületének 2012. április 26-i ülésérõl

Zárszámadás, könyvvizsgálói jelentés, belsõ ellenõri jelentés


A képviselõ-testület elfogadta a 2011-es év gazdálkodásáról szóló beszámolót, zárszámadását, meghallgatta, és szintén elfogadta a könyvvizsgálói jelentést az önkormányzat 2011. évi gazdálkodásáról, valamint a belsõ ellenõr beszámolóját a 2011. évben folytatott vizsgálatokról.
Bebes István polgármester elmondta, hogy a feladatellátáshoz kapcsolódóan mind a bölcsõdei, mind az általános iskolai és óvodai feladatellátás az önkormányzat tevékenységének komoly részét képezi. Megemlítette, hogy ebbõl a közeljövõben lesz olyan rész, amely az önkormányzati tevékenységi körbõl kikerül. A beszámolóból világosan látható, hogy lehetett volna egy kicsit szorosabb rendszer szerint is mûködni, azonban az önkormányzat a törvényes keretek között zavartalan mûködést biztosított az intézmények számára. Kifejtette, hogy az évek óta bevált gyakorlat továbbra is jól mûködött, hiszen a Pénzügyi és Városüzemeltetési Bizottság folyamatosan figyelemmel kísérte a mûködést, hatékony véleményt is alkotott, hogy a tervezett költségvetés teljesülhessen.
A kiadások tekintetében kiemelte, hogy mindegyik területen az intézmények a meghatározott keretek között maradtak. Így az ÖNHIKI-s támogatással és a hitelek csökkentésére kapott összegek segítségével sikerült a költségvetést egyensúlyban tartani. Megemlítette a keletkezett visszafizetési kötelezettséget, amely abból következõen alakult ki, hogy a feladatellátás feltételrendszere és háttere folyamatosan változik. A beszámoló mellett utalt a könyvvizsgálói és belsõ ellenõri jelentésekre, amelyek teljessé tették a zárszámadást. Mind az intézmények, mind az önkormányzat dolgozóinak köszönetet mondott a 2011-ben végzett munkáért.
A beszámoló tartalmazza, hogy Körmend Város Önkormányzata Képviselõ-testülete a 2011. évi költségvetését az 1/2011. számú rendelettel hagyta jóvá. Az elfogadott költségvetés sem a mûködési, sem a felhalmozási területen nem számolt hiánnyal. A felhalmozási feladatok fedezetére pénzmaradvány is tervezésre került, amelyet a pénzmaradvány leszámolását követõen módosítani kellett. A mûködési és felhalmozási bevételek teljesítése esetében történt elmaradás, illetve a felhalmozási kiadások teljesítése alacsonyabb a tervezettnél.
2011-ben is 11 önkormányzat intézményfenntartó társulása keretei között mûködött az önkormányzat két óvodája és három általános iskolája, valamint a szociális feladatok ellátására is társultak az önkormányzatok. Az önkormányzati feladatellátásban az elõzõ évhez viszonyítva nem történt változás. A beszámoló részletes képet ad az önkormányzati feladatellátás általános értékelésében az egyes intézményi feladatellátásokról.
A mûködési költségvetésben a bevételek és kiadások alakulását elemzi a beszámoló. Az intézményi mûködési bevételek teljesítése összességében jónak értékelhetõ. Jelentõs tétel a mûködési bevételek között az élelmezési tevékenységbõl származó bevétel az óvodák és az általános iskolák esetében. Kedvezõen alakultak a szociális és kulturális területen a bevételek a tervezethez viszonyítva. A bevételeken belül az önkormányzat esetében jelentõs az átvett pénzeszközök aránya, amelyek fõként a többcélú kistérségi társulástól kerültek átvételre. A beszámolóból kitûnik az is, hogy egyes kötött felhasználású állami hozzájárulásokból az önkormányzatnak visszafizetési kötelezettsége is keletkezett, mert a tényleges mutatószámok nem érték el a tervezett feladatmutatót.
2011-ben az önkormányzat a mûködési hiány csökkentése érdekében pályázati úton ÖNHIKI támogatásban részesült, továbbá a rövid lejáratú hitelek csökkentésére is támogatást kapott. A bevételek összességében 100%-ra teljesültek.
A kiadások részletezése is megtalálható a beszámolóban szakfeladatonként részletezve. A mûködési kiadások terén év közben 2 %-os zárolás történt. A kiadások közül a személyi jellegû juttatások teljesítése összességében kedvezõ volt. A dologi kiadásokon belül a kiadások mintegy 20 %-ot képviselnek a közüzemi kiadások. Az intézmények dologi kiadásainak teljesítése összességében nem haladja meg a módosított elõirányzatot. Az önkormányzat rendszeresen támogatja a sport és kulturális szervezeteket és az egyéb társadalmi szervezõdéseket. A szociális kiadások forrása átvett pénzeszköz, az önkormányzat ebben közvetítõ szerepet tölt be. Támogatást nyújtott az önkormányzat az ügyeleti feladatellátáshoz és a gimnázium mûködéséhez.
Az önkormányzat mûködési költségvetése a 2 %-os zárolást, a racionális gazdálkodást, illetve az egyes intézmények által pénzügyileg nem teljesített kötelezettségeket tekintve kedvezõen alakult, figyelemmel a mûködéshez kapott ÖNHIKI támogatásra és a rövidlejáratú hitelcsökkentéshez kapott támogatásra.
A felhalmozási költségvetés keretében a vagyonértékesítés 2 %-on teljesült, az egyéb bevétel a nettó használati díjból keletkezett. Központosított elõirányzatként a Mátyás Király Utcai Óvoda rekonstrukciójához kapott támogatás szerepel. A projektekbõl jelentõs összegû támogatást kapott az önkormányzat a Batthyányné Coreth Mária Óvoda rekonstrukciójához, a körforgalmi csomópont kialakításához és a Szabadság tér rekonstrukciójához. Egyházi ingatlan kárpótlása címén is keletkezett bevétele a városnak. A fejlesztési kiadások jelentõs része a projektek megvalósításából áll, amelyek egy része az elõzõ évrõl áthúzódó fejlesztés. A már említett projekteken kívül a KEOP beruházások elõkészítése volt folyamatban.
Az önkormányzati intézményekben foglalkoztatottak létszáma nagy mértékben nem változott. A Hunyadi Utcai Tagozaton csökkent két fõvel a pedagógus létszám, tekintettel a feladatok csökkenésére. A felmentésükkel kapcsolatos kiadások támogatására az önkormányzat pályázatot nyújtott be a jogszabályi lehetõségeknek megfelelõen. Az intézmények éltek a közfoglalkoztatás lehetõségével, ami segítette az intézményi feladatok végzését, különösen a Városgondnokság esetében.
Az adatokból jól láthatóvá vált a vagyon alakulása is, hogy az önkormányzat fejlesztéseinek következtében a tárgyi eszközök állománya közel 700 millió Ft-tal növekedett. A befektetett pénzügyi eszközökben viszont csökkenés következett be a portfolió feloldása következtében. Az adósokban számottevõ változás nem volt, a csökkenés a törlesztések alakulásából adódik. A forrásoldalon a kötelezettségek növekedése az év végi értékelésbõl adódik, amelyet a külföldi pénznemre szóló kötelezettségek esetében el kellett végezni. A 2011. év végén az önkormányzatnak csak rövidlejáratú hitele lehetett. A szállítói kötelezettség az elõzõ idõszakhoz viszonyítva csökkent a pénzügyi teljesítések következtében.
A Képviselõ-testület a 2011. évi gazdálkodásról szóló beszámolót és a zárszámadási rendeletet is jóváhagyta 11 igen és 1 nem szavazattal.
Csendesné Kóbor Ildikó könyvvizsgáló a jelentésében leírta, hogy Körmend Város Önkormányzatának pénzügyi helyzetét az egyensúly jellemezte a 2011. évben. Megfelelõnek ítélte meg az eszközlefedettség, továbbá a fejlesztések és a hitelek egymáshoz viszonyított arányát. A rövidlejáratú pénzügyi mutatók pénzügyi kockázat növekedésére hívta fel a figyelmet. Összességében megállapította, hogy a 2011. évi egyszerûsített éves költségvetési beszámoló az államháztartás szervezete vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetérõl megbízható és valós képet ad, a jogszabályi elõírásoknak megfelel.

Pályázat benyújtása BM önerõ finanszírozására
A Körmend településrészek szennyvízcsatornázására vonatkozóan a KEOP támogatásra történõ 2. fordulós pályázat benyújtása megtörtént, eredményes döntés született, amellyel kapcsolatos Támogatási Szerzõdést 2012. februárban aláírták.
A támogatási szerzõdés alapján a megvalósítási munkák nettó összköltsége 571.258.000.-Ft, ebbõl elszámolható a projekt során nettó 538.713.000.-Ft. A támogatás mértéke az elszámolható munkákra vonatkozóan maximum 449.580.267.-Ft. A szükséges önerõ az elszámolható munkákhoz: 89.132.733.-Ft, míg a nem elszámolható munkák 100%-os önkormányzati önerõt igényelnek, 32.545.000.-Ft mértékben. A projekten felül az önkormányzat vállalta, hogy a szintén nem támogatott Teleki utcai csatornázást önerõbõl megvalósítja. A szükséges önerõ összesen: 136.331.733.-Ft.
Az önerõ biztosítása érdekében önkormányzatnak lehetõsége van az önkormányzatok és társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítése 2012. évi támogatásának rendjérõl szóló 6/2012. (III. 1.) BM rendelet alapján maximum 55%-os finanszírozási szinten az önerõre igényt benyújtani. Az elszámolható projekttartalomra vonatkozóan maximálisan 49. 023.003.-Ft támogatási igényt nyújthat be önkormányzatunk, így a sajáterõ mértéke 40.109.730.-Ft-ra csökkenne le. A benyújtás folyamatos.
A beruházás biztosítaná a város csatornázottságának bõvülését, valamint a lakosság igényeinek szélesebb körû kielégítését. Az önerõ pályázati támogatás elnyerése esetén kiemelendõ, hogy a lakosság költségeinek csökkentése lehetõvé tenné, hogy egyre többen képesek legyenek a szennyvízhálózatra csatlakozni.
Közmûberuházások után fizetendõ hozzájárulások
A hatályos jogszabályok értelmében a közmû-hozzájárulások mértékét a tényleges bekerülési összeg ismeretében, a beruházás megvalósítását követõen lehet megállapítani. Azonban a korábban kiépített csatornákra az utólagos rákötési igények esetén szükséges meghatározni a hozzájárulások összegét. Az idei évben jelentõsen megnövekedett az utólagos rákötési igények száma, ennek valószínûsíthetõ legfõbb oka, az egyre emelkedõ talajterhelési díj, amely összege, jelenleg már oly mértékû, hogy megnöveli a rákötési hajlandóságot. A tevékenység környezetvédelmi haszna nem elhanyagolható. A szennyvízcsatorna rákötések mellett, nem számottevõen, de elõfordul még, legfõképpen új építkezések, bõvítések esetén, az ivóvízre történõ rácsatlakozási igény is.
Körmend Város Önkormányzata Képviselõ-testülete Körmend város teljes közigazgatási területére vonatkozóan a közmû hozzájárulások mértékét az utólagos rákötések esetében az alábbiak alapján állapította meg:
szennyvíz-elvezetés: 190.000.-+ÁFA
ivóvíz-vezeték: 70.000.-+ÁFA

Beszámolt a Körmendi Rendõrkapitányság a 2011. évi tevékenységrõl
A körmendi Rendõrkapitányság vezetõje Szendrõdi Barnabás r. alezredes benyújtotta az általa vezetett kapitányság 2011. évi rendõri tevékenységérõl szóló beszámolót. A beszámoló részletes képet ad a bûnügyi helyzet alakulásáról, ezzel párhuzamosan a bûnüldözõi munka tapasztalatairól. Szintén részletes elemzés található a közbiztonsági tevékenységrõl, határrendészeti tevékenységrõl, a közlekedésrendészeti tevékenységrõl, igazgatásrendészeti és idegenrendészeti tevékenységrõl, szabálysértési ügyfeldolgozásról, fegyver-engedélyügyi eljárásokról.
A Körmendi Rendõrkapitányság 2011. évi munkatervében foglalt feladatait teljesítette. Folyamatosan nehezedõ feltételek és kedvezõtlen tendenciák ellenére törvényes keretek között mûködve, a polgárok számára félelemtõl mentes, kiegyensúlyozott, a nyugodt élethez szükséges biztonságot szolgáltatott. A mûködési terület közbiztonsága szilárd, csupán kis számban fordul elõ olyan bûncselekmény, amely erõszakossága, brutalitása révén komolyan veszélyeztetné a személy- és vagyonbiztonságot, sértené a gazdasági tevékenységek normáit, illetve a közélet tisztaságára gyakorolt hatásuk folytán érdemben negatívan befolyásolná a lakosság szubjektív biztonságérzetét.
Nyomozási eredményességük összességben - betudhatóan a kedvezõtlenebb feltételrendszernek – csökkent, de érdemes leszögezni, hogy a lakosságot elsõsorban érintõ kiemelt bûncselekmények tekintetében eredményeiket meg tudták tartani, sõt több bûncselekmény-kategória esetében jelentõs eredményekrõl lehet beszámolni.
A közterületeken jelenlétük folyamatos volt akkor is, ha a vezényelt és a teljesített órák száma 13,5%-kal csökkent, de az ehhez rendelhetõ vezényelhetõ személyi állomány létszáma is hasonló arányú csökkenésen ment keresztül. A Körmendi Rendõrkapitányság illetékességi területén a közlekedésbiztonsági helyzet a korábbi szigorodó törvényi háttérnek és az intézkedési aktivitásnak köszönhetõen stabilizálódott annak ellenére, hogy az úthálózat állaga tovább romlott, fõleg a 8-as és 86-os fõútvonalon átmenõ kamionforgalom erõsödött.

A Képviselõ-testület ülésén megjelent Dr. Tiborcz János dandártábornok is, aki elõször személyes kötõdésérõl beszélt. A késõbbiek során megállapította, hogy a Körmendi Rendõrkapitányság kiváló munkát végzett az elmúlt évben. Beszélt a rendvédelmi szervek alkalmazottaival kapcsolatos elvárásokról. Kifejtette, hogy a Körmendi Rendõrkapitányság 2011-ben nemcsak az illetékességi területén, hanem azon kívül is ellátott feladatokat az Európai Uniós elnökség idején. Elmondta, hogy a Körmendi Rendõrkapitányság 62 település rendvédelméért felel. Kiemelte, hogy rendkívül fontos a helyi Polgárõrséggel való kapcsolattartás. Fontosnak tartotta kiemelni, hogy a közterületen való jelenlét szükségességét és a nagy forgalmú fõutak közlekedésével kapcsolatos rendõrségi feladatok eredményes megvalósítását. Köszönetét fejezte ki az önkormányzat felé az eddigi együttmûködésért és támogatásért.
A Képviselõ-testület a beszámolót egyhangúlag elfogadta.

Körmend Város Önkormányzata Gazdasági Ellátó Szervezete megszüntetõ okiratának jóváhagyása, alapító okiratok módosítása
Körmend Város Önkormányzata Képviselõ-testülete 40/2012. (IV.13.) számú határozatában döntött arról, hogy a fenntartásában mûködõ Körmend Város Önkormányzata Gazdasági Ellátó Szervezetét 2012. május 31-i hatállyal megszünteti. A feladat ellátását 2012. június 1-tõl a Körmend város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala látja el a döntés értelmében. A feladat ellátásához a megszüntetésre kerülõ intézménybõl 5 fõ átvételérõl döntött a Képviselõ-testület. Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 11. §. (1) bekezdésében biztosított hatáskörében eljárva a tv. 11. §. (7) bekezdésében foglaltaknak megfelelõen szükségessé vált Körmend Város Önkormányzata Gazdasági Ellátó Szervezete megszüntetõ okiratának a megállapítása és jóváhagyása 2012. május 31-i hatállyal.
Ehhez szorosan kapcsolódik az önkormányzat fenntartásában lévõ intézmények alapító okiratainak módosítása is. A gazdasági szervezet megszüntetése mellett az államháztartásról szóló törvény végrehajtásával kapcsolatos kormányrendelet rendelkezésit is tartalmazzák az alapító okiratok módosításai.

Ingatlankezeléssel kapcsolatos feladatok átszervezése
2012. május 1-tõl az önkormányzat tulajdonában lévõ lakóingatlanok, a nem lakás céljára szolgáló lakóingatlanok bérbeadása, üzemeltetése, valamint a termõföldek bérbeadása feladatok ellátását a Körmend Város Gondnoksága – mint költségvetési intézmény keretein belül látja el. A feladat ellátásához 2 fõ közalkalmazott státuszszükséges, ezzel együtt a Városgondnokság engedélyezett alkalmazotti létszámát 2 fõvel emelte meg az önkormányzat a döntés szerint. Ezen intézkedések megtételével egyidejûleg szükséges volt az önkormányzat kizárólagos tulajdonát képezõ körmendi Vagyongazdálkodási és Ingatlanhasznosítási Kft. tevékenységi körének felülvizsgálata. Az átszervezésre az önkormányzati feladatokban végbemenõ strukturális változások miatt volt szükség. Bebes István tájékoztatta a képviselõ-testületet, hogy az intézkedés lényege, hogy a parlament elfogadta a kórházak állami átvételérõl szóló jogszabályt, ami magával vonja a Vagyongazdálkodási Kft. átvételét is. Az önkormányzati feladatkörbe tartozó tevékenységek további ellátásáról gondoskodni kellett.

Hõsök Napja – Nemzeti Összetartozás Napja
A hagyományoknak megfelelõen május utolsó vasárnapján kerül megrendezésre a Hõsök Napjáról szóló megemlékezés. A május 27-én 11.00 órakor a Hõsök terén kezdõdõ rendezvény mûsorát a Kölcsey Utcai Általános Iskola és Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény diákjai adják elõ, ünnepi szónoka pedig Czvitkovics Gyula, alpolgármester lesz.
Az ünnepségen való részvételre felkérést kap az 55. sz. Batthyány Cserkészcsapat, a Városi Vegyeskar, és a Városi Fúvószenekar és a Batthyány Lovasbandérium is.
A Nemzeti Összetartozás Napja az 1920-as trianoni békeszerzõdés aláírásának évfordulójára emlékezõ, június 4-ére esõ nemzeti emléknap Magyarországon, melyre Körmenden június 4-én, emlékeznek az Országzászlónál (Rákóczi u. - dr. Batthyány-Strattmann L. u. sarok). Az Olcsai-Kiss Zoltán Általános Iskola által összeállított ünnepi mûsort hallgathatják meg az ünneplõk.
Szabadi István képviselõ felvetése nyomán az ünnepség idõpontjának és a szónok személyének egyeztetésére a Képviselõ-testület felhatalmazta a polgármestert.

Röviden
- Jóváhagyták a képviselõk a Nyugat-Pannon Regionális Fejlesztési Zrt. 2011. üzleti évérõl szóló beszámolót, éves jelentését, és a 2012. évi üzleti tervét. Ugyancsak elfogadásra került a Nyugat-dunántúli Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás 2011. évi munkájáról szóló beszámoló.

- Körmend Város Önkormányzata 2007. június 14-én közszolgáltatási szerzõdést kötött a körmendi temetõk üzemeltetésére. A szerzõdés határozott idõre, 2012. június 30-ig jött létre. Annak érdekében, hogy a közszolgáltatás folyamatosan megoldott legyen, ki kell választani a szolgáltatót, aki 2012. július 1-jétõl teljesíteni fogja a feladatokat. Közszolgáltató kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás ajánlattételi felhívás közzétételérõl döntött a testület.

- Közvilágítás célú villamos energia beszerzése tárgyú közbeszerzési eljárás eredményének megtárgyalására került sor, a nyertes ajánlattevõ az E-ON Energiaszolgáltató Kft. lett, mint a legalacsonyabb nettó árat megadó cég. A szerzõdés megkötésére 2012. június 1. és 2013. december 31. közötti idõszak vonatkozásában kerül sor.

- Körmend Város Önkormányzata Képviselõ-testülete az EC Multienergie Osztrák-Magyar Kommunális Energiarendszereket Üzemeltetõ Kft-vel 2002. május 3-án kötött vállalkozási szerzõdést és bérleti szerzõdés hatályát 2012. május 31-ig meghosszabbította.

- A Szociális Szolgáltató és Információs Központ fenntartó jogát 2012. február 25-i nappal az intézmény eddig fenntartó Társulás átadta a Körmend és Kistérsége Többcélú Kistérségi Társulásnak.