Ülésezett az önkormányzat

  nyomtatási kép
Tájékoztató Körmend Város Önkormányzatának 2008. december 18-ei ülésérõl.



A Napirendet Körmend és Kistérsége Többcélú Kistérségi Társulással kötött társulási megállapodás módosításának programpontjával bõvítették a képviselõk, majd megkezdõdött a Képviselõ-testület 2008. évi utolsó ülése.

Költségvetés módosítása
A lejárt határidejû határozatok végrehajtásáról, valamint a polgármester két ülés között végzett tevékenységérõl szóló beszámoló elfogadása után ismételten módosították a képviselõk a 2008. évi költségvetést. A mostani módosítás is több nagyobb tárgykör köré csoportosítható, mint a központi támogatások elõirányzatának növekedése miatti elõirányzat emelkedések (helyi buszközlekedés mûködési támogatása; pénzbeli ellátásokhoz, közcélú foglalkoztatáshoz kötõdõ elõirányzat módosítások; szakmai, informatikai fejlesztés; stb.). Az intézmények saját hatáskörben kért elõirányzat módosításai, valamint a képviselõ-testület határozata alapján történt módosítás mellett a gazdálkodás áttekintése következtében javasolt, ill. az egyéb kategóriába sorolt módosításokat hagytak jóvá a képviselõk. Ennek alapján a bevételek és kiadások fõösszegét 4.404.844 eFt-ban, az önkormányzat általános tartalékát 41.946 eFt-ban, céltartalékát 886.804 eFt-ban hagyták jóvá. Az önkormányzat fejlesztési hitelét változatlanul 45.901 eFt összegben rögzítették.


Pályázatok
Kórházi szükség-áramellátás biztosítása

A Dr. Batthyány Strattmann László Kórház Egészségügyi Kft. pályázatot kíván benyújtani az Egészségügyi Minisztérium által a "Kórházi szükség-áramellátás biztosítására" kiírt szakmai programra. A pályázat célja a betegellátás folyamatos biztosítása hálózati áramkimaradás esetén is. Két összetevõje van a kiírásnak, az egyiken az áramfejlesztõ csatlakozási pont kiépítésére (400 eFt), míg a másikon az áramfejlesztõ beszerzésére nyerhetõ támogatás (3 mFt). Fontos pályázati kritérium, hogy a fenntartó jóváhagyásával és érvényes finanszírozási szerzõdéssel rendelkezõ aktív betegellátást nyújtó egészségügyi szolgáltató nyújthat be kizárólag pályázatot. Az egészségügyi szolgáltató a beruházásra vonatkozó ajánlatokat és terveket beszerezte, melynek alapján a csatlakozási pontok kiépítéséhez 1,3 mFt, míg az áramfejlesztõ beszerzéséhez 2 mFt önrész szükséges. A képviselõk egyhangúlag támogatták a pályázat benyújtását, s biztosították a szükséges önrészt is.

Kompetencia alapú oktatás
A Képviselõ-testület a "Kompetencia alapú oktatás, egyenlõ hozzáférés - Innovatív intézményekben" címû (TÁMOP-3.1.4/08/2. kódszámú) pályázaton való indulásról is határozott.


A pályázat alapvetõ célja a sikeres munkaerõ-piaci alkalmazkodáshoz szükséges, az egész életen át tartó tanulás megalapozását szolgáló képességek fejlesztése és a kompetencia alapú oktatás elterjesztése a magyar közoktatási rendszerben, ami hozzájárul a foglalkoztatási helyzet javításához. Ennek érdekében a pályázat a kompetencia alapú oktatás módszertanának és eszközeinek széleskörû elterjesztését célozza, a pedagógusok módszertani kultúrájának korszerûsítését, a tanulók képességeinek és kulcskompetenciáinak egyénre szabott fejlesztését és megerõsítését, a rendszerben meglévõ szelektív hatások mérséklésével, valamint az egyenlõ hozzáférés és esélyegyenlõség szempontjainak érvényesítésével.
A pályázat további célja, hogy a regionális operatív programok keretében megvalósuló infrastrukturális fejlesztéseket összekapcsolja a szükséges szakmai tartalmi és módszertani fejlesztésekkel, annak érdekében, hogy azok egymás hatásait erõsítve, komplex módon járuljanak hozzá az oktatás minõségének javulásához.
A pályázatot közoktatási intézmény fenntartók nyújthatnak be a közoktatási törvényben meghatározott nevelési-oktatási intézményeik vonatkozásában.
A pályázati kiírás keretében a fenntartó legfeljebb 5 feladatellátási hely fejlesztésére nyújthat be pályázatot, beleértve a Regionális Operatív Program (ROP) infrastrukturális fejlesztésben érintett feladatellátási helyeket is. A feladatellátási helyek kiválasztásánál figyelemmel kell lenni arra, hogy a feladatellátási helyek közvetlen felmenõ kapcsolatban álljanak egymással (óvoda-általános iskola).
Azoknak a fenntartóknak, amelyek a ROP keretében kiírt infrastruktúra-fejlesztési programokban kedvezményezettként részt vesznek, illetve a második fordulóba tovább jutottak, kötelezõ tartalmi fejlesztést megvalósítaniuk és erre vonatkozóan pályázatot benyújtaniuk. Esetünkben a Dr. Batthyányné Coreth Mária Óvoda és Pedagógiai Szakszolgálat, valamint a Kölcsey Utcai Általános Iskola és Alapfokú Mûvészetoktatási Intézmény vonatkozásában készült infrastrukturális fejlesztésre pályázat. Az óvoda pályázatát támogatta a Regionális Fejlesztési Tanács, s a pályázati támogatást elnyerte a város. A két intézmény feladatellátási helyeit érintené az új pályázat.
Az elnyerhetõ támogatás mértéke feladatellátási helyenként óvoda esetében 5-7 millió Ft, általános iskola esetében 9 tanulócsoporttól: 15-25 millió Ft. A támogatás mértéke a projekt elszámolható összes költségének 100 %-a, önrészt nem igényel.
A feladatellátási helyek kiválasztásának folyamatát komplex szaktanácsadónak kell segítenie, akit a fenntartó az EDUCATIO Kht. országos szakértõi listájáról választhat ki. Továbbá a pályázónak az elõkészítés idõszakában komplex intézményi- és infokommunikációs technológiai helyzetelemzést, valamint szakmai feladattervet kell készítenie kötelezõen a komplex szaktanácsadó igénybevételével. A szolgáltatás díját a költségvetési specifikáció alapján az elõkészítés költségei között lehet elszámolni. Nem csak azt határozták meg a kiírásban, hogy mely szakértõk közül választhat a pályázó, hanem a szaktanácsadó megbízási díját is, melynek összege 1.950 eFt.
A Képviselõ-testület, mint a Körmendi Mikrotérségi Közoktatási Intézményfenntartó Társulás gesztor önkormányzata támogatta az önrész nélküli pályázat benyújtását, s a 2009-es költségvetés terhére biztosította a komplex szaktanácsadó költségeinek finanszírozását (mely nyertes pályázat esetén a pályázatban elszámolható). Felhatalmazták a képviselõk a polgármestert a pályázat benyújtásához szükséges kötelezettségvállalási nyilatkozatok megtételére is.

Víz és csatornadíjak
A Képviselõ-testület immár rendeletét módosította e tárgykörben, azt követõen, hogy a Vasivíz ZRt. közgyûlése is elfogadta a 2009-es díjtételeket. A vízmérõ átmérõje szerinti alapdíjak csak a legkisebb átmérõ esetén emelkedtek:

13-20 mm 210 Ft/hó
25-30 mm 820 Ft/hó
40-50 mm 3400 Ft/hó
80 mm 7800 Ft/hó
100 mm 10000 Ft /hó
150 mm 12900 Ft/hó
200 mm 15500 Ft/hó
Vízmérõ nélküli fogyasztóhely 140 Ft/hó

A fogyasztásarányos vízdíj 216 Ft/m3 lesz a lakosság részére, a nem lakossági fogyasztók számára pedig 259 Ft/m3. A szennyvízelvezetés és tisztítás lakossági díja 377 Ft/m3, míg a nem lakossági 452 Ft/m3 lesz 2009. január 1-tõl. A megállapított díjak az Áfá-t nem tartalmazzák.

Étkezési nyersanyagnormák és térítési díjak a vidéki tagintézményekben
Az intézményfenntartó társulást 11 település alkotja, mely mûködteti a körmendi közoktatási intézményeket, ill. azok Körmenden kívüli tagintézményeit. A társuláshoz csatlakozott településeken az élelmezési szolgáltatást az egyházashollósi fõzõkonyhával mûködõ Atroplussz vállalkozás látta, és látja el a két tagóvodában és a tagiskolában is. Az egyeztetéseket követõen a vállalkozó különbözõ mértékben (7-11 % között) kívánta a nyersanyagnormát emelni. A Képviselõ-testület, mint a társulásban fenntartói jogokat gyakorló önkormányzat a Körmenden kívüli tagintézményekben a felnõtt ebéd térítési díját január 1-tõl 455 Ft/nap, az óvodások esetén 370 Ft/nap, összegben fogadta el. A tagiskolában a tízórai 75 Ft/nap, az ebéd 245 Ft/nap, míg az uzsonna 75 Ft/nap lesz jövõre.

Távhõdíjak
A Régióhõ Kft. kérelemmel fordult az Önkormányzathoz, melyben a 2009. január 1-tõl érvényes távhõdíjak megállapítását, valamint a gazdasági körülmények miatti hitelfelvételhez szükséges tulajdonosi szerepvállalást kérelmezte.
Az amerikai dollár jelentõs megerõsödése rendkívül hátrányosan érintette a céget, hiszen a korábbi 165 Ft/dollár árfolyam helyett 210-220 Ft/dollár árfolyamon kell(ett) fizetni a szabadpiacon beszerzett gázért. A veszteséget jelenleg a Kft. finanszírozza, de tartaléka nem lévén - az árképzésnél a költségarányosság elvét követte a Testület - hitelt kell felvennie, melyhez szükség van a tulajdonosok tulajdoni arányában történõ (Körmendé 43,6 %) készfizetõ kezességének vállalására. 100 mFt keretösszegû hitelfelvétellel számolt a Kft, a díjemelések területén pedig 18 %-os növekedéssel kalkuláltak.
Bebes István polgármester tájékoztatta Képviselõ-testületet, hogy Szentgotthárdon a képviselõk támogatták a cég hitelfelvételét, melyet indokoltnak tart a jelenlegi helyzetben a mûködés biztosítása érdekében. A díjemeléssel kapcsolatban azt a javaslatot fogalmazta meg, hogy a díjemelés csökkentése érdekében a testület mondjon le az októberben elfogadott biofûtõmû bérleti díjának emelésérõl. A Kft által felvállalt takarékossági intézkedésekkel együtt mindez lehetõvé teszi, hogy a 18 %-os emelés helyett januártól csak 11,5 %-kal emelkedjen a hõdíj. Ugyanakkor folytatni kell azt a programot, mely lehetõvé teszi, hogy a fogyasztásarányos díjfizetés megvalósuljon. Erre az ÖKO program keretében társasházak vehetnek igénybe - pályázati úton - állami ill. önkormányzati támogatást, melyhez azonban mûködõ társasházakra van szükség. Németh István a Régióhõ Kft. ügyvezetõje hozzászólásában többek között elmondta, hogy azoknál a tömböknél, ahol felszerelték az egyedi szabályzókat, bizonyos idõ után lényegesen csökkent a fogyasztás. Czitkovics Gyula alpolgármester az iránt érdeklõdött, hogy tájékozódott-e a cég árfolyamkockázat címen kötendõ biztosítás megkötésének lehetõségérõl. Az ügyvezetõ tájékoztatása szerint megteszik ebbe az irányba a szükséges lépéseket, annak érdekében, hogy csökkenthetõ legyen az ilyen váratlan gazdasági válságok hatása. A cég hitelfelvételét (50+50 mFt) 16 igen 2 tartózkodás, míg a távhõ rendelet módosítását 14 igen 4 tartózkodás mellett fogadták el a képviselõk.


A távhõszolgáltatás díjegységei


Röviden

A Képviselõ-testület elfogadta a Közbeszerzési Bizottság 2008. évi tevékenységérõl szóló beszámolót.
A Bûnmegelõzési és Közbiztonsági Bizottság beszámolóját 17 igen és 1 tartózkodás mellett hagyták jóvá a képviselõk.
Elfogadásra került a társulásban végzett feladatokról szóló beszámoló, valamint jóváhagyták a képviselõk a Képviselõ-testület 2009. év I. félévi munkatervét.
A mozi 2009. évi mûködéséhez 900 eFt támogatást biztosítottak a képviselõk.
Elfogadta a Képviselõ-testület a jegyzõi teljesítménykövetelmények értékelését, meghatározásra kerültek a köztisztviselõk számára a 2009. évi teljesítménycélok, akárcsak a Tûzoltóság állományának teljesítményértékelés alapját képezõ kiemelt célok.
Egyhangúlag hagyta jóvá a Képviselõ-testület a Körmendi Kulturális Központ és Faludi Ferenc Könyvtár mûködésérõl szóló beszámolót.
Áttekintették a képviselõk az intézmények gazdálkodását, mely a tervezettnek megfelelõen alakult, így a GAMESZ beszámolóját egyhangúlag fogadták el a képviselõk.
Elfogadták a képviselõk a Körmend és Kistérsége Többcélú Kistérségi Társulás települési önkormányzatainak közoktatási esélyegyenlõségi helyzetelemzését és cselekvési tervét, s ugyancsak jóváhagyásra került a kistérséggel kötött társulási megállapodás módosítása.

KÖRMEND ÉS KISTÉRSÉGE TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS
A TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZATOK KÖZOKTATÁSI ESÉLYEGYENLÕSÉGI HELYZETELEMZÉSE ÉS ESÉLYEGYENLÕSÉGI TERVE
2008