Pályázat ifelhívás

  nyomtatási kép
 

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS


Nyelvi képzés indítására


A Körmenden Foglalkoztatottakért Közalapítvány Kuratóriuma -a Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Körmendi Kirendeltségével együttműködve - az alábbi pályázati felhívást teszi közzé:


A Körmenden Foglalkoztatottakért Közalapítvány és a Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Körmendi Kirendeltsége -Körmend Város Önkormányzata kezdeményezésére - nyelvi képzést kíván biztosítani a Körmenden élők, vagy Körmenden dolgozók számára. A nyelvi képzést lebonyolító szervezetet a Közalapítvány jelen pályázat keretében kívánja kiválasztani az alábbi feltételek mellett:


Pályázókkal szembeni követelmények:



1. Általános követelmények:


A felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény, valamint a 6/1996. (VII. 16.) MüM rendelet alapján olyan képző intézmény adhat be pályázatot, amely

  • képzési ajánlata a felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásba vételének részletes szabályairól szóló 48/2001. (XII.29.) OM rendelet hatálya alá tartozik, az abban foglalt nyilvántartásban szerepel.

  • rendelkezik a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény 12. §-a szerinti akkreditációval, (intézményi és külön program akkreditáció is követelmény angol, német és olasz nyelvből),

  • rendelkezik a munkaügyi központ által meghatározott képzési irányhoz tartozó képzés lebonyolításához megfelelő képzési programmal (2001. évi CI. törvény 16.§, 17.§), és annak megvalósításához szükséges tananyaggal,

  • a képzéseket az ahhoz szükséges szakképzettséggel és szakmai gyakorlattal rendelkező oktatókkal bonyolítja le,

  • biztosítja a képzéshez szükséges tárgyi feltételeket,

  • megfelelő létszám megléte esetén a tanfolyamok indítását az év bármely időszakában vállalja,

  • a 2001. évi CI. törvény 20. §-a alapján a képzésben résztvevő felnőtt személlyel felnőttképzési szerződést köt,

  • Előnyt jelent, ha a képzés helyszíne szerinti településen legalább két éve működő állandó irodája, képviselete, kirendeltsége, bázisintézménye van, ügyfélszolgálatot működtet, és a képzést is Körmenden bonyolítja le a lakosság kényelmének érdekében.


2. További követelmények:


  • A nyelvi képzést angol, német és olasz nyelven kell lehetővé tenni, a pályázónak ezért rendelkeznie kell azon személyi és tárgyi feltételekkel, amelyek ezt biztosítják.


  • A jelentkezési igények alapján az alábbi számú jelentkezőknek kell biztosítani előreláthatólag a képzést az alábbi nyelveken:



  • Angol kezdő: 34 fő számára

  • Angol haladó: 25 fő számára

  • Német kezdő: 19 fő számára

  • Német haladó: 16 fő számára

  • Olasz kezdő: 4 fő számára

  • Olasz haladó: 1 fő számára


Az itt feltüntetett létszám tartalmazza azok körét is, akikre vonatkozóan előreláthatólag a Munkaügyi Központ köt támogatási szerződést a nyertes pályázóval.


Tekintettel arra, hogy a pályázat kiírója nem ismeri a jelentkezőket, és azok nyelvismeretét, így nincs információ arról, hogy a haladó szintre jelentkezők rendelkeznek-e a haladó szinthez szükséges nyelvismerettel, mindez a nyertes pályázó által lefolytatandó előzetes felmérésen derül ki. Így a pályázat kiírója felhívja a figyelmet arra, hogy a csoportok száma, nagysága változhat a tényleges tudásszint alapján.


A pályázat kiírója tájékoztatja a pályázókat arról, hogy nem tud garanciát vállalni arra, hogy a jelentkezők közül ténylegesen hány fő vállalja a költségek rá eső részét, és köt így majd képzésre irányuló szerződést. Így az itt megadott számok irányszámok, esetleges csökkenésük miatt a pályázatot kiíróval szemben semmilyen követelés nem támasztható.

A pályázat kiírója fenntartja továbbá magának a jogot arra, hogy a beérkező pályázatok alapján eldöntheti, hogy minden nyelvből igényt tart-e a képzések indítására, illetve hogy nyelvenként hány csoport indítását rendeli meg, mindezek ugyanis a rendelkezésre álló költségvetési kerettől függő kérdések. Evégett a pályázó a kiíróval szemben semmilyen követelést nem támaszthat.


  • A nyelvi képzést csoportonként min. 128 órában kell biztosítani. Amelyik nyelvre kevesebb jelentkező esett, úgy előnyt élvez a pályázó, aki ezen személyek képzését sem utasítja el, hanem biztosítja számukra pl. egy lakossági csoporthoz való csatlakozás lehetőségét tudásszintjüknek megfelelően.

  • A pályázónak vállalnia kell, hogy az igénylések alapján tudásszint felmérést végeztet a jelentkezők körében, aminek a célja a tudásszint szerint közel homogén csoportok kialakítása a hatékonyabb képzés lebonyolítása érdekében.

  • A pályázónak tudomásul kell vennie, hogy egy csoporton belül max. 15 -18 fő képzése megengedett a hatékonyság érdekében. A pályázó természetesen dönthet úgy, hogy ennél kisebb csoportok számára is biztosítja a nyelvi képzést.

  • A pályázónak tudomásul kell vennie, hogy a képzés lebonyolítására kb. 10 hónap áll rendelkezésre előreláthatólag 2008. októberi kezdéssel.

  • A pályázónak tudomásul kell vennie azt, hogy ahhoz, hogy pályázati ajánlata elfogadható legyen, egy -egy óra költsége nem haladhatja meg azt a keretet, amit jogszabály, egyéb szakmai útmutatás a Munkaügyi Központ által nyújtott képzési támogatások esetén előír, ami az akkreditáció jellegétől függően 485 Ft/óra és 505 Ft/óra.

  • A Közalapítvány a képzésben részt vevők jövedelmi helyzetétől függően különböző arányban járul hozzá a képzési költségekhez. Az egyes élethelyzetben levőknek biztosított támogatási arányról a Közalapítvány a beérkezett pályázatok -azokban szereplő megajánlott képzési költség-ismeretében dönt.




  • A Közalapítvány -a képzésre jelentkezők tudásszintjének ismerete hiányában - nem várja el azt, hogy azok a képzések, amelyekre a Közalapítvány szerződik a nyertes pályázóval, nyelvvizsgával végződjenek, ugyanakkor azt elvárja, hogy ilyen irányú igények esetében a nyertes pályázó biztosítsa a nyelvvizsga letételének lehetőségét. Elvárja továbbra azt is a Közalapítvány, hogy nyelvvizsga iránti igény hiányában is minimum egy házi vizsgát biztosítson a nyertes pályázó a képzésben részt vevők részére.

  • A pályázónak tudomásul kell vennie azt, hogy a nyelvi képzéshez szükséges valamennyi tárgyi és személyi feltétel meglétéről saját magának kell gondoskodnia (oktatás helye, oktatók foglalkoztatása, tankönyvek biztosítása, vizsgáztatás megszervezése stb.)

  • A pályázónak a pályázatában részletesen ki kell dolgoznia azt, hogy nyertessége esetén hogyan tervezi a képzés szervezését és lebonyolítását (milyen határnappal indulhatnak a képzések, heti hány órában tervezi a képzéseket, milyen oktatókat kíván bevonni a képzésbe, hol kívánja a képzéseket lebonyolítani, hol tervezi a vizsgáztatás lebonyolítását, hogy tartja szakszerűnek a jelentkezők száma alapján a csoportok kialakítását, hogy tervezi a képzések finanszírozását -pl. biztosít-e részletfizetési lehetőséget stb.) A pályázónak olyan részletességgel kell pályázatát elkészítenie, hogy a Közalapítvány és a Munkaügyi Központ meggyőződhessen arról, hogy a pályázó teljesíteni tudja a pályázati feltételeket, elvárásokat.


Munkaügyi Központtal való együttműködés:


  • A jelentkezők közül a Munkaügyi Központ előreláthatólag az alábbi számban tud támogatási szerződést kötni:


- Angol nyelvből kezdő szinten: 4 fő

  • Angol nyelvből haladó szinten: 5 fő


Ezen személyek képzése vonatkozásában a Munkaügyi Központ köt szerződést a nyertes pályázóval. Ezen személyek vonatkozásában a Munkaügyi Központ nyelvvizsgával záruló képzésekre tud csak szerződést kötni, így a nyelvvizsga költségeit be kell építeni a díjba.


  • A pályázónak tudomásul kell vennie, hogy a Munkaügyi Központ csak nyelvvizsgával záruló képzéseket tud támogatni, és ennek megfelelően támogatást csak a nyelvvizsgához szükséges óraszámú, és intenzív (kb. heti 20 óra) nyelvi képzéshez tud biztosítani, ezért a pályázónak vállalnia kell ezen feltétel teljesítését is annak személyi, tárgyi feltételeivel együtt. A Munkaügyi Központ előreláthatólag 2009. év elejétől kezdődően tudja a képzést elindítani. A számos sajátos feltétel miatt kérjük, hogy azon személyek vonatkozásában, akikkel a Munkaügyi Központ köt szerződést a nyertes képző intézménnyel, elkülönítve tegyenek ajánlatot.






A Közalapítvány és a Munkaügyi Központ az összességében legelőnyösebb ajánlatot tevővel kíván szerződést kötni. Ennek során az alábbi szempontokat mérlegeli a Közalapítvány:


  • A pályázó megfelel-e a pályázati kiírásban foglalt feltételeknek,

  • A pályázó milyen óradíj mellett vállalja a képzések lebonyolítását (a pályázók tegyenek óradíjra és egy csoport (max. 15-18 fő) képzési költségeire is ajánlatot. Ha az óra -és csoportdíj nyelvenként vagy szintenként eltérő, akkor így adják meg ajánlatukat. A megajánlott képzési költségben minden költségelemet fel kell tüntetni, utólagosan ugyanis nem lehet költséget elszámoltatni a Közalapítvánnyal és a jelentkezőkkel szemben. A nyelvvizsgáztatás költségét a Munkaügyi Központtal kötendő szerződés kapcsán a díjba kötelezően be kell építeni, míg a Közalapítvány által támogatott képzések esetében csak fel kell tüntetni annak költségét, hisz itt a jelentkezőktől függ, hogy megkísérlik-e a nyelvvizsga letételét.

  • A pályázó milyen kedvezményeket biztosít a képzésben részt vevők részére (pl. részletfizetés, tankönyv támogatás stb.)

  • A pályázó hogyan kívánja kezelni azt a helyzetet, ha valaki önhibáján kívül nem tudja a megkezdett képzést folytatni (pl. betegség vagy más miatt)

  • A pályázó milyen finanszírozási ütemben (fizetési határidőkkel, összegekkel) kívánja a képzéseket lebonyolítani,

  • A pályázó milyen technikai és személyi feltételekkel rendelkezik (pl. rendelkezik-e a szükséges oktatók körével angol, német és olasz nyelvből, rendelkezik-e olyan személyi háttérrel, ami biztosítja akár több csoport párhuzamos képzését is, hol kívánja biztosítani a képzéseket, milyen technikai felszereltséggel rendelkezik a képzések lebonyolításához stb.)

  • A pályázó milyen referenciákkal rendelkezik különösen a lakossági csoportok képzése terén.


További információk a Közalapítvány Kuratóriumának tagjától, Bicsák Jenőtől szerezhetőek be a 94/411-413 v. 414 telefonszámon, vagy a b-jeno@lab.hu email címen. Információk szerezhetők továbbá Gombásné Nardai Ibolya aljegyzőtől az 592-930-as telefonszámon vagy a titkarsag@kormend.hu email címen is.


A pályázatok beadási határideje: 2008. október 6-a. 12.00h.

A pályázatok beadási helye: Körmend, Szabadság tér 7. Horváthné Keszte Katalin titkárnőnél.

A pályázatokat zárt borítékban kell beadni, és úgy kell azt összefűzni, hogy állagsérelem nélkül ne lehessen megbontani.


Körmend, 2008. szeptember 24.



Dr. Déri Miklós
elnök