Ülésezett az önkormányzat

  nyomtatási kép

Tájékoztató Körmend Város Önkormányzatának 2007. július 12-ei rendkívüli üléséről.

Társulási megállapodás

Körmend Város Önkormányzata társulási megállapodást kötött 9 községi önkormányzattal ( Szarvaskend, Döröske, Magyarszecsőd, Molnaszecsőd, Egyházashollós, Magyarnádalja, Pinkamindszent, Vasalja, Nagymizdó ) az alapfokú nevelési-oktatási feladatok ( általános iskola ), és az óvodai nevelés 2007. szeptember 1-től kezdődő közös ellátására.

A társulások megkötésének szükségességét a költségvetési törvény kényszeríti ki. A kistelepülések nem tudják produkálni a törvényben meghatározott tanulói létszámot, így normatív finanszírozásuk ellehetetlenülne. Ehhez hozzáadódik, hogy a teljes normatív támogatási összeg sem fedezi a tényleges nevelési-oktatási költségeket, így még nehezebb helyzetbe kerülnének önálló működtetés esetén a községi önkormányzatok. Ezért is kezdeményezték a társulás létrehozását a fent említett önkormányzatok polgármesterei. Körmend számára is hoz előnyöket a közös fenntartás, hiszen ez által a meghatározott gyermeklétszámok minden esetben biztosítottak, a társulási formában történő működtetést pedig további kiegészítő normatív támogatással díjaz a költségvetés. Ezért Körmend valamennyi általános iskoláját és óvodáját a társulás keretein belül fogja működtetni. A pedagógiai szakszolgálattal kapcsolatban már a korábban megkötött megállapodás szerint működnek együtt a települések.

A társulási megállapodás szerint Molnaszecsődön, Egyházashollóson, illetve Szarvaskenden továbbra is működne óvoda, mégpedig a Mátyás Király Utcai Óvoda tagintézményeként. Magyarszecsődön általános iskolai alsó tagozat lesz, mely a Somogyi Béla Általános Iskola tagintézményévé válik.

A társulás neve Körmendi Mikrotérségi Közoktatási Intézményfenntartó Társulás. A feladat és hatásköröket Körmend város Önkormányzata, illetve szervei gyakorolják a megállapodásban rögzítettek szerint. Nyitott kérdésként az intézményi étkeztetés költségviselése, illetve annak menete maradt, melyet 2007. augusztus 31-ig határoznak meg a Társulás tagjai.


Közoktatási hátralék rendezése


A közoktatási feladatok ellátásának tényleges költségei miatt Kemestaródfa 587.521 Ft tartozást halmozott fel az elmúlt években, melyet ez év december 31-ig kellett volna megfizetni Körmend Város Önkormányzatának (májusban döntött erről a képviselő-testület). Szájer József Kemestaródfa polgármestere július 9-ei levelében elismerte tartozásukat, kiegyenlítésére azonban 4 éves részletfizetési lehetőséget kért, mert költségvetésükből nem tudnák ezt az összeget előteremteni.

Több községi önkormányzat is "hasonló cipőben járt" - a májusi döntés 6 település esetében rendezte ezt a kérdést - , s közülük Kemestaródfa tartozása kevésnek mondható, ennek okán a Pénzügyi Bizottság nem támogatta a részletfizetési kedvezmény lehetőségének megadását. Bebes István polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a kistelepülések alacsony költségvetése miatt ekkora összeg kigazdálkodása is gondot jelent. A Pénzügyi Bizottság véleményét is figyelembe véve a határozati javaslatban szereplő 4 év helyett 3 éves futamidőre (2009. december 31-ig) tett javaslatot, melynek keretében az idei évben a tartozás 1/5-ét, 2008 illetve 2009-ben pedig egyaránt 2/5-ét kellene törlesztenie Kemestaródfának. A képviselők egyhangúlag támogatták a javaslatot.


Csökkenő technikai létszám


Nyugdíjazások miatt csökkent a takarítók száma az iskolákban, s a képviselő-testület döntése alapján az így kialakult létszámmal kell a feladatokat ellátni a továbbiakban ( Kölcsey 4 fő, Olcsai 4 fő, Somogyi 5 fő ). A fűtés és karbantartás ellátására határozott idejű munkaviszonnyal foglalkoztatott dolgozók jogviszonya is megszűnik a határozott idő lejártával a döntés értelmében. Az adminisztratív-gazdasági munkakörben foglalkoztatottak létszáma is csökkent (nyugdíjazás, jogviszony megszűnése miatt), ezeket a feladatokat a Kölcsey Utcai Általános Iskolában valamint az Olcsaiban 1-1 fő, a Somogyiban 2 fő ( sportcsarnok, uszoda működtetés ) fogja ellátni. Ezzel együtt feladatok kerülnek át az iskolákból a Pénzügyi Gameszhez, melynek létszámát 10 főben határozták meg a képviselők.


Eredménytelen közbeszerzés


A város 8 közintézményének ( Kölcsey és az Olcsai Általános Iskola, a Mátyás király utcai és a Dr. Batthyányné Coreth Mária Óvoda, Bölcsőde, Zeneiskola, valamint az Idősek Gondozási Háza ) fűtéskorszerűsítésére, és az új rendszer működtetésére folytatott le közbeszerzési eljárást a Közbeszerzési Bizottság. A beérkezési határidőig 3 pályázat érkezett, ebből 2 pályázót hiánypótlásra kellett kötelezni, melyet csak egyikük teljesített. A legelőnyösebb ajánlatot tevő Cothec Energetikai Üzemeltető Kft. ajánlata sem volt összhangban a rendelkezésre álló forrásokkal, így az eljárást eredménytelennek nyilvánította a képviselő-testület.

A Szemünk Fénye program keretében is lenne lehetőség a fűtéskorszerűsítésre - a szállítók központosított közbeszerzés keretében lettek kiválasztva - , a Caminus Zrt ajánlata azonban nem tartalmazta a működtetés költségeit, melyre ajánlatot kért az önkormányzat, ez azonban nem érkezett meg a testület üléséig. A képviselők felhatalmazták a polgármestert további - több szempont szerinti - tárgyalások folytatására.


Sebességmérő kihelyezése


A Generali Biztonságért Alapítvány a Lassíts az Életért Program keretében sebességmérő berendezés telepítésének ajánlatával fordult az Önkormányzathoz. Elsősorban iskolák, óvodák környékére telepítik a berendezéseket. Üzemeltetése, karbantartása ajánlatuk szerint 2 éven keresztül az Alapítvány feladata lenne, azt követően pedig a városé. Szintén az önkormányzatot terhelné az áramellátás megtervezésének, engedélyeztetésének, kiépítésének, valamint áramellátásának költsége is. A képviselők támogatják a sebességmérő felállítását, amennyiben valamennyi költségét viseli az Alapítvány. A Rendőrség álláspontja szerint a nevelési-oktatási intézmények környékén nem indokolt felállítása, a temető környékét javasolják inkább. A Városfejlesztési és Turisztikai Bizottság hatáskörébe utalták a képviselők a sebességmérő helyének meghatározását, amennyiben vállalja az alapítvány annak valamennyi költségét.


Vis-maior támogatás igénylése


A World Proteins Kft körmendi telephelyén történt tűzeset kapcsán az Önkormányzat pályázatot nyújt be a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács által meghirdetett vis-maior keretre. A pályázatban a védekezési költségek ill az önkormányzati vagyonban keletkezett károk összegét lehet visszaigényelni. Ennek alapján kevéssel több mint 7,5 mFt érvényesíthető, amiből a vis-maior igény 5,25 mFt.