Ülésezett az önkormányzat

  nyomtatási kép
Tájékoztató Körmend Város Önkormányzatának 2007. február 22-ei ülésérõl, valamint február 26-ai rendkívüli ülésérõl.

Napirend elõtt

Az ülés megkezdése elõtt Szabó Ferenc alpolgármester tájékoztatta a képviselõ-testületet, hogy lemondott igazgató-helyettesi pozíciójáról a Somogyi Béla Általános Iskolában, így a személyével kapcsolatos összeférhetetlenséget ez által megszüntette.

Ezt követõen a napirend elfogadásával és megtárgyalásával folytatta munkáját a testület.

Alapítványi beszámolók

Három közalapítvány számolt be 2006. évi tevékenységérõl az önkormányzat ülésének elején, melyeket a képviselõtestület elfogadott.

Körmenden foglalkoztatottakért Közalapítvány

Déri Miklós a Közalapítvány elnöke arról tájékoztatta a képviselõket, hogy az elmúlt évben nem nyíltak pályázati lehetõségek a közalapítvány számára, tevékenységük elsõsorban a "foglalkoztatási partnerség kialakítása a határ mentén" elnevezésû a Szlovénia-Magyarország Phare CBC program keretében finanszírozott programban való közremûködéshez kötõdött. A projekt célja a foglalkoztatás bõvítésének elõsegítése, a térségi munkaerõ kínálatot, valamint a munkaerõ igényeket bemutató adatbázis létrehozásának segítségével. A pályázati program további folytatása a Körmend és Kistérsége Többcélú Területfejlesztési Társulás közremûködésével, és javaslatai alapján valósulhat meg. Ennek érdekében a Közalapítvány átadta a projekt során beszerzett tárgyi eszközöket / egy-egy fénymásoló, számítógép és nyomtató / a kistérség számára, azzal a feltétellel, hogy amennyiben személyi vagy egyéb feltételek nem teszik lehetõvé a program folytatását, akkor a kistérség köteles azt haladéktalanul visszaadni. A közalapítvány céljai között szerepel a kistérségi vállalkozási tanácsadó iroda kialakítása, valamint a foglalkoztatási paktum létrehozása. Ezek megvalósítását pályázati források segítségével, a körmendi kistérséggel közösen képzelik el.

Dr. Batthyány-Strattmann László Kórházért Közalapítvány

Scheiber Mihály, az alapítvány kuratóriumának elnöke számolt be az éves mûködésrõl. Magánszemélyektõl, vállalatoktól és alapítványon keresztül összesen 2.129 194 Ft támogatást kaptak, az SZJA 1% felajánlásból pedig 4.976.543 Ft-ot. Az elõzõ évi közel 7 millió Ft-tal és a banki kamatokkal együtt 15.675.817 Ft-ból gazdálkodhattak.
A belgyógyászati fekvõ és járóbeteg ellátáshoz 1 komplett terheléses EKG ellenõrzõ berendezést biztosítottak 6 millió Ft feletti értékben, emellett plazmasterilizálót, a laborba kódleolvasót, az UH rendelõbe pedig orvosi széket vásároltak. Méltányossági támogatást nyújtottak a kórházban kezeltek részére a Kórházi Gyógyszertárban vásárolt kötszerek, gyógyászati segédanyagokhoz, orvosi javaslat alapján, amire 524 ezer Ft-ot fordítottak. 290 ezer Ft-tal támogatták a szakmai továbbképzéseket, s 50 ezer Ft-ot fordítottak a Szív Napja alkalmából a Szegények Orvosa Körmendért Alapítvány által rendezett vizsgálatokkal egybekötött program támogatására. Mûködési költségként csak a legszükségesebb kiadásokra fordítottak, elsõsorban a kötelezõ tájékoztatásokhoz, és adományszerzéshez kapcsolódó hirdetések, illetve banki költségek kapcsán.
Jó kapcsolatban vannak a körmendi vállalatokkal, amit az SZJA 1 %-ból származó bevételek is mutatnak.. Ennek bõvítését tervezik az idei évre a kistérség felé, illetve az önkormányzati kapcsolatok hatékonyabbá tételét.

Körmend Közbiztonságáért Alapítvány

Az alapítványnak 5.931.006 Ft bevétele volt, melynek nagy része körmendi cégek, vállalkozók támogatásából, kisebb részt pedig az SZJA 1 %-ából és körmenden kívüli támogatói forrásból származott.
Az alapítvány kuratóriumának 4 ülésén 9 határozat született, mely a helyi Rendõrség technikai fejlesztéseit, és személyi kiadásaihoz való hozzájárulást támogatta. Ilyen volt például a sebességmérõ lézer beszerzése, generátor és fényárbóc vásárlása, szolgálati gépjármûvek üzemanyag kiadásaihoz való hozzájárulás, számítástechnikai eszközök finanszírozása, túlmunka megváltása. A pénzügyi bizottság kifogásolta, hogy a városban nem, vagy nem megfelelõen mûködnek a biztonsági kamerák, ugyanakkor az alapítvány majd 3 millió Ft-ot költött túlmunka kifizetésre, lábszárvédõket vásárolt, és horgászversenyt támogatott. Horváth Tibor, az alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta a testületi ülésen, hogy a túlmunka megváltás a rendõrkapitány kérése volt, vállalkozók adták össze kifejezetten erre a célra. Ugyancsak indokolt volt a lábszárvédõk beszerzése, melyet az utóbbi idõk eseményei miatt a rendõrök szolgálat közbeni testi épségének védelmében érdekében szereztek be az elmúlt évben. Horváth Tibor ugyanakkor kifogásolta, hogy az alapítvány hírei nem jelenhetnek meg a helyi lapban. Bebes István polgármester nem tudta értelmezni a kifogást, mert tájékozódása szerint minden szervezet számára biztosított a megjelenés, természetesen terjedelmi korlátokkal. A képviselõ-testület 15 igen és 3 nem szavazattal fogadta el a beszámolót.

Körmend múltja jelene, jövõje közalapítvány

A beszámolót Bakóczai-Ihrig Gusztáv az alapítvány kuratóriumának volt elnöke terjesztette elõ, hisz az elmúlt év novemberében történt tisztújításig õ töltötte be az elnöki pozíciót. Bevételeik elsõsorban az SZJA 1 %-ából (931.928 Ft) és támogatásokból származtak ( 556.700 Ft). 11 támogató döntést hoztak az elmúlt évben, s az alapító okirat céljainak megfelelõen 1 millió 75 ezer Ft összeget osztottak szét. A támogatottak között szerepelt a bölcsõde, óvodák, Streetball, Városi Vegyeskar, Dinamica SE, Máltai Szeretetszolgálat, és a Flaszter fesztivál is. Dr. Unger Károly az alapítvány új elnöke megköszönte elõdje munkáját, és az új kuratórium fontos feladatának tartva elõrelépést ígért a volt MHSZ épület funkciójának megtalálására, melynek középsõ része az alapítvány tulajdona. A beszámolót egyhangúlag fogadták el.


Önkormányzati rendeletek

Önkormányzati rendelet megalkotására ill. több módosítására került sor, melyek közül némelyeket állami szervek észrevételeivel kapcsolatosan, némelyeket pedig a célszerûség okán kellett megvizsgálni a képviselõtestületnek.

Az Állami Számvevõszék javaslatai, és gyakorlati szempontok alapján került sor a vagyonrendelet felülvizsgálatára. Az önkormányzat vagyonáról, a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jogok gyakorlásáról szóló helyi rendeletben meghatározásra került a forgalomképtelen, korlátozottan forgalomképes és forgalomképes önkormányzati vagyoni kör, és annak szabályai, hogy miként változhat ezek besorolása. A vagyonleltár, a tulajdonosi jogok gyakorlása, és a tulajdonos képviseletében történõ eljárás kérdéskörei szintén megállapításra kerültek a rendeletben. Utóbbi szerint szabályozva lett az önkormányzati tulajdonrészû gazdasági társaságokban való képviselet, és döntéshozatalban való részvétel, mely szerint a Képviselõ-testület elõzetes állásfoglalása szerint kell szavazni az önkormányzatot képviselõ polgármesternek, vagy az õt helyettesítõ személynek. A rendelet meghatározza azt is, hogy éves vagyongazdálkodási koncepciót kell készíteni, melyet elsõ ízben az év végéig kell megalkotni. Az ÁSZ javaslatnak megfelelõen megállapításra került az ingyenes, térítésmentes vagyonátadás, a követelésekrõl való lemondás, valamint az önkormányzati vagyontárgy ingyenes átadásának módjai, esetei is.

Az önkormányzati vagyontárgyak értékesítésérõl, hasznosításáról szóló rendelet módosítását a célszerûség indokolta. A módosítás értelmében ezentúl pályázati eljáráson csak olyan személy vehet részt, akinek az önkormányzattal, ill. az önkormányzati tulajdoni részesedéssel bíró gazdasági társasággal szemben nincs lejárt tartozása. Amennyiben a pályázat benyújtásának határidejéig nem egyenlítette ki tartozását, a pályázati eljárásból ki kell zárni.

A lakások és helyiségek bérletérõl és annak egyes szabályairól szóló rendeletet a Közigazgatási Hivatal észrevételével kapcsolatban kellett módosítani. A rendelet korábban nem tartalmazta a bérlemények albérletbe adásának szabályait, valamint a bérleti díjakat is rendeletben kell szabályozni az észrevétel szerint. Az önkormányzatnak továbbra sem célja, hogy a bérleményeket albérletbe adják a bérlõk, de az észrevételnek megfelelõen meghatározták ennek feltételeit. Fontos, hogy bérleményt csak a bérbeadó hozzájárulásával lehet albérletbe kiadni, vagy a már meglevõ - bérbeadó által ismert - albérleti szerzõdést módosítani. Aki ezt megszegi súlyos kötelezettségszegést követ el. Albérletbe adás esetén a jogszabályi kötelezettségeknek ( adózás! ) is meg kell felelni. 60 m2-nél kisebb alapterületû lakás esetén csak egy darab különálló szobát lehet bérbe adni, csak lakás céljára, abban az esetben, ha így nem haladja meg a lakásban élõk száma a 6 fõt. Nagyobb lakás esetén az elõzõ feltételek mellett az albérletbe adással a lakásban jogszerûen tartózkodókra személyenként legalább 10 m2 lakószoba területnek kell jutni. Albérletbe adás esetén a bérlõnek az albérleti díj 80 %-ával, de minimum a lakás bérleti díjának 50 %-ával növelt összegû helyiségbért kell fizetnie a Vagyongazdálkodási Kft.-nek.

A lakbérek megállapításáról szóló rendelet módosítására szintén a Közigazgatási Hivatal észrevétele kapcsán került sor, mely szerint függetlenül attól, hogy a lakások szociális, költségelvû, vagy piaci alapon lettek bérbe adva, bérleti díjukat rendeletben kell meghatározni. A korábbi szabályozás esetén piaci alapon történõ bérbeadás esetén a legmagasabb díjat megajánlóval kell szerzõdést kötni. Jelenleg nincs piaci alapon történõ bérbe adható lakás, ez a helyzet azonban a Krauz réten felépülõ 24 lakás elkészültével, valamint a lakások jelenlegi hasznosításának felülvizsgálatával változni fog. A szociális helyzet alapján bérbe adott lakások bérleti díját eddig is szabályozta a rendelet, a költségelven kiadott lakásoknál az önkormányzati tulajdonú és önkormányzati érdekbõl történõ bérbeadás esetén, a szociális alapon történõ összkomfortos lakások bérleti díjának dupláját kell fizetni. A rendeletmódosítás lehetõvé teszi, hogy amennyiben a szociális bérbeadás feltételei nem állnak fenn, a bérlõ további 3 évig - a komfortfokozatnak megfelelõ szociális bérleti díj háromszoros összegéért - a lakásban lakhat. Külön fejezetet iktattak be a piaci alapú bérlemények szabályozására, melynek feltételeit a késõbbiekben határozzák meg. Az albérletbe adás esetén történõ bérleti díj 50 %-os emelése e rendeletbe is beépítésre került.

Jogszabályi változások okán került sor az önkormányzati tulajdonú lakások és helyiségek elidegenítésére vonatkozó rendelet felülvizsgálatára, melynek során új rendelet megalkotása mellett döntöttek a képviselõk. A rendelet március 1-ei hatályba lépése elõtt indult eljárásokra a régi rendelet vonatkozik. A rendelet megalkotása során figyelmet kellett fordítani a törvényben a bérlõk, és elõvásárlási jogokkal rendelkezõk számára nyújtott elõnyökre / részletvétel lehetõség, forgalmi érték meghatározásánál figyelembe veendõ szempontok, a vételárengedmény és vételárhátralékból megilletõ kedvezmény, stb./. A rendelet megalkotására ezeknek a szempontoknak, és az önkormányzat érdekeinek - lehetõségek határain belül történõ - figyelembevételével, valamennyi képviselõ támogatása mellett került sor. Lakások elõvásárlási joga esetén egyösszegû kifizetésnél a vételár 8 %-ának megfelelõ árengedmény illeti meg a vevõt. Részletfizetésre, kérelem esetén max. 15 év idõtartamra van lehetõség, külön kérelem esetén legfeljebb a vételár 20 %-át kell kifizetni szerzõdéskötéskor. Ugyanakkor ösztönzik a rövidebb futamidõ választását, hiszen 5 éven belüli részletfizetés esetén a vételárhátralékot 8% kamatfizetés, míg 5 éven túl 12 % terheli. Aki vállalja, hogy 5 éven belül törleszti a vételárhátralékot, az 8% engedményt kap ebbõl az összegbõl, aki mindezt 10 éven belül vállalja az 5 % kedvezményre jogosult. A rendelet a szociális helyzet alapján további kedvezményeket is nyújt, rendezi az elõvásárlási joggal nem érintett lakások értékesítését, valamint a helyiségek értékesítésének mindkét esetét.

A települési folyékony hulladékkal kapcsolatos kötelezõ helyi szolgáltatásokról rendelet módosításának két lényeges pontja volt. Az önkormányzat számára kiemelt szempont a város teljes csatornázottságának elérése, és az ivóvízbázis védelme. A rendelet módosítása is ezt a célt szolgálja, melynek értelmében 2007. március 1-ei hatállyal kezdõdõen az ingatlantulajdonosok - ahol a feltételek biztosítottak - kötelesek a kiépített közcsatorna hálózatra az ingatlanaikat rákötni. A rendelet összhangban van a törvényi szabályozással is.
A másik lényeges elem a Florasca Környezetgazdálkodási Kft. 6%-os díjemelési kérelme volt, melyet szintén elfogadott a képviselõ-testület. Március 1-tõl a lakossági szolgáltatás díja bruttó 1153 Ft/m3, míg a közületeké 1761 Ft/m3.

Körmend város önkormányzati programját ( társadalmi - gazdasági ) egyhangú támogatással fogadták el a képviselõk, melynek teljes szövege olvasható itt a honlapon.

Sodexho díjak
Az elmúlt év decemberében lettek meghatározva a Sodexho Kft. javaslata alapján az élelmezési nyersanyagnormák és étkezési térítési díjak, melyek január 1-ével bevezetésre kerültek. A Sodexho Kft. ezt követõen a vendégebédekért alacsonyabb árakat állapított meg (420 Ft), mint amit a felnõtt alkalmazottak térítési díjaként decemberben szükségesnek tartott (463 Ft). A jogosan szóvá tett problémát az önkormányzat jelzése következtében a cég orvosolta, így február 1-tõl egységesen 420 Ft a felnõtt ebéd díja, s ennek megfelelõen módosította a képviselõ-testület decemberi határozatát.


Rába-parti vízi túra táborhely hasznosítása

Az Önkormányzat pályázatot írt ki az önkormányzati és pályázati forrásból megvalósított vízi túra táborhely mûködtetésére, melyre egy pályázat érkezett a Rábaparti Fórum Egyesülettõl. A bizottságok is megtárgyalták a pályázatot, s a pénzügyi bizottság ülésén további 3 feltételt fogalmaztak meg a biztonságos mûködtetés érdekében a pályázati feltételeken túl. A táborhely szezon közbeni õrzés-védelmének ellátását, 60 napon túli köztartozás esetén a szerzõdés felbontásának lehetõségét, valamint 300 ezer Ft kaució letételét javasolták. A bizottság ülésén jelen volt Köbli József az egyesület elnöke, aki az "ügy" érdekében elfogadta a feltételeket. A képviselõ-testület ülésén a napirendhez érve jelezte, hogy erre nem volt felhatalmazva, így ezt visszavonja. Bebes István polgármester kezdeményezõ jellegûnek értékelte az egyesület pályázatát, és támogatásra javasolta. A pályázó nevében Varga Gábor ismertette elképzeléseiket a vízi túra táborhely fejlesztésével, valódi csónakkikötõvé bõvítésével kapcsolatban. Megerõsítette, hogy számukra valóban elfogadhatatlanok a pénzügyi bizottság feltételei, de szeretnék a megalakult Felsõ-Rába menti Turisztikai Régió központjává fejleszteni Körmendet, melynek alapja lenne az általuk - pályázati forrásokat felhasználva - csónakkikötõvé bõvített jelenlegi létesítmény. Bán Miklós képviselõ hozzászólásában az 1+4 éves javaslattal szemben a ciklus végéig, tehát 1+2 évig javasolta a mûködtetésbe adást, míg Fehér Tamás képviselõ az iránt érdeklõdött, hogy ha nem nyernek támogatást, akkor hogy képzelik megoldani a feladatokat. Mecsériné Doktor Rozália képviselõ asszony az egyesület közhasznúsága iránt érdeklõdött. Köbli József válaszában elmondta, hogy a Megyei Közgyûlés, és a Magyar Olimpiai Bizottság támogatását is bírják, komoly szellemi háttérrel a határon átnyúló programok keretében további lehetõségeik vannak sikeres pályázatokra, az egyesület közhasznúvá válásának hivatalos menete pedig jelenleg van folyamatban. Tóth László képviselõ több aggályt is megfogalmazott, köztük azt, hogy bizonytalannak tartja egy olyan egyesület kezébe adni a táborhely mûködtetését, amelynek elõzõ évi rendezvényébõl milliós nagyságrendû tartozása van. A kedvezõtlen idõjárás okozta, hogy rendezvényük valóban veszteséges lett, de a tartozások kifizetésérõl már megállapodtak az érintettekkel - reagált az egyesület elnöke. Bebes István polgármester emlékeztette a képviselõket, hogy az önkormányzati ciklusprogramban kiemelt szerepe van a Rábához kötõdõ turisztikai fejlesztési elképzeléseknek, amit a döntéskor mérlegelni kell. Szabó Ferenc alpolgármester az egyesületi tagkén érintett képviselõket arra kérte, hogy ne vegyenek részt a szavazásban, akik ennek eleget tettek. Így 9 igen 1 nem 6 tartózkodás mellett a Rábaparti Fórum Egyesülettel kötendõ megállapodásról szóló határozati javaslat nem kapta meg a szükséges támogatást.

Tájékoztató a 2006. február 26-ai rendkívüli ülésrõl.

A képviselõtestület rendkívüli ülésének két témája volt, elsõ pontként SZMSZ módosítás, másodikként a vízi túra táborhely hasznosítás újbóli megtárgyalása.

A csütörtöki ülésnapon történt vízi túra táborhely hasznosításának döntéshozatali folyamatában történt jogalkalmazási nehézségek miatt a képviselõ-testület szervezeti és mûködési szabályzatának módosítása volt az elsõ javaslat, mely szerint, ha a képviselõ saját döntése, vagy fizikai akadályoztatása okán nem vesz részt a döntésben, azt a döntéshozatal során távollevõnek kell tekinteni. Következõ pontja szerint pedig szavazategyenlõség esetén a polgármester szavazata dönthette volna el a szavazást.

A vízi túra táborhely hasznosításának megtárgyalásának bevezetõjében Bebes István polgármester ismételten kiemelte, hogy fontosnak érzi, hogy érdemi döntést hozzon a képviselõ-testület, ezért is hívott össze rendkívüli ülést, s ezt e célt szolgálhatta volna az SZMSZ módosítás is. Az álláspontok azonban nem változtak, így a szavazáson ekkor sem kapta meg a szükséges többséget az a határozati javaslat, amely alapján az önkormányzat a Rábaparti Fórum Egyesülettel kötött volna megállapodást a vízi túra táborhely mûködtetésére