Körmend Város Polgármesteri Hivatal Honlapjának akadálymentesített változata


Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (továbbiakban: Infotv.) kimondja, hogy a közfeladatot ellátó szervnek (így a helyi önkormányzati feladatot ellátó szervnek is) lehetővé kell tennie, hogy a kezelésében lévő közérdekű adatot és közérdekből nyilvános adatot – a törvényben meghatározott kivételekkel – erre irányuló igény alapján bárki megismerhesse.

Az Infotv. definíciója szerint


-      közérdekű adat: „az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy személy kezelésében lévő és tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben keletkezett, a személyes adat fogalma alá nem eső, bármilyen módon vagy formában rögzített információ vagy ismeret, függetlenül kezelésének módjától, önálló vagy gyűjteményes jellegétől, így különösen a hatáskörre, illetékességre, szervezeti felépítésre, szakmai tevékenységre, annak eredményességére is kiterjedő értékelésére, a birtokolt adatfajtákra és a működést szabályozó jogszabályokra, valamint a gazdálkodásra, a megkötött szerződésekre vonatkozó adat”;


-      közérdekből nyilvános adat: „a közérdekű adat fogalma alá nem tartozó minden olyan adat, amelynek nyilvánosságra hozatalát, megismerhetőségét vagy hozzáférhetővé tételét törvény közérdekből elrendeli”.


Az Infotv. 28.§-a kimondja, hogy a közérdekű adat és közérdekből nyilvános adat megismerése iránt szóban, írásban vagy elektronikus úton bárki igényt nyújthat be.


A fentiek alapján amennyiben közérdekű adat vagy közérdekből nyilvános adat megismerése iránti igényt kíván benyújtani, azt megteheti az alábbi módon:


-      személyesen: Körmendi Közös Önkormányzati Hivatal Titkárságán; 9900 Körmend, Szabadság tér 7.


-      postai úton: Körmendi Közös Önkormányzati Hivatal; 9900 Körmend, Szabadság tér 7.


-      faxon: 06-94/410-623


-      elektronikus úton: titkarsag@kormend.hu  


A kérelemnek tartalmaznia kell legalább a következőket: az igénylő neve; az igényelt adatok pontos meghatározása; nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy az adatokat közvetlenül akarja megismerni, vagy azokról másolatot kér; és azt a címet vagy elérhetőséget, ahová az adatok küldését kéri, amennyiben azokat nem személyesen, közvetlenül kívánja megismerni.


A közérdekű adat vagy közérdekből nyilvános adat megismerése iránti igényt az Infotv-ben meghatározott szabályok szerint a jegyző bírálja el. Amennyiben a kérelem megfelel az Infotv-ben foglaltaknak, intézkedik az adatok kiadása iránt.


Az eljárásra az Infotv. 26. – 31.§ - ában foglalt szabályok az irányadók.